Hírek
2020. Március 21. 11:35, szombat |
Helyi
Forrás: propeller.hu, fotó:pixabay
Zivatarokkal érkezik egy hidegfront
Zivatarveszély miatt Tolna megyére is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést.
Az OMSZ MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: szombaton észak, északnyugat felől markáns hidegfront érkezik, amelynek mentén a záporokat már reggel, délelőtt kísérheti néhol dörgés, villámlás a Kisalföldön, illetve a Bakony térségében. A nap második felében az ország déli felén már nagyobb számban várható zivatar, a Dél-Alföldön szervezettebb zivatarrendszer kialakulására is van esély. Az intenzívebb zivatarokat jégeső, illetve viharos széllökések kísérhetik.
Zivatarveszély miatt Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Kitértek arra is, hogy a front mentén az északira, északkeleti forduló szelet szombat délutántól a Nyugat-Dunántúlon, valamint az ország keleti felén zivatartól függetlenül is nagy területen kísérhetik viharos lökések. Ezek közül a legerősebbek óránkénti 60-65 kilométeresek lehetnek, de a Bodrogközben 70 kilométeresnél erősebbre is számítani lehet. A viharos szél miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyére adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 12:00, péntek | Helyi
Négy rolleres szenvedett balesetet Tolna vármegyében
A jó idő beköszöntével egyre több e-rollerrel közlekedőt látni az utakon. Tolna vármegyében is ez a helyzet, azonban sajnálatos módon sokan nem elég elővigyázatosak, amikor elektromobilitási eszközökre pattannak.
2026. Március 16. 14:18, hétfő | Helyi
Eltűnt 15 éves lányt keresnek Tamási környékén
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik a lány megtalálásában. A Tamási Rendőrkapitányságon a 17050-157/90/2026. kör. számon körözési eljárást folytatnak Varga Viktória eltűnése kapcsán.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.

