Hírek
2016. Július 29. 11:05, péntek |
Sport
Forrás: mti - MTI Fotó: Kovács Tamás
Visszavonul Kovács Katalin, a kajak királynője

Bejelentette visszavonulását a háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin, minden idők egyik legeredményesebb kajakosa.
A 40 éves sportoló pénteki sajtótájékoztatóján könnyeivel küszködve közölte döntését.
"Két éve, kislányom, Luca születése után feltöltődve, rengeteg energiával vágtam neki a felkészülésnek, hogy ott lehessek ötödik olimpiámon" - kezdte mondandóját a világklasszis versenyző, akinek többször is elcsuklott a hangja. "Sajnos nem sikerült kijutnom Rióba, és az utóbbi időben már egyre többször megfogalmaztam magamnak és a kislányomnak azt, hogy a szívemben már nem a kajakozás az első, hanem a családom. Velük szeretnék sok-sok időt eltölteni és az álmainkat megvalósítani. Azt hiszem, nem titok, hogy miért vagyunk ma itt: a sportolói pályafutásomnak itt a vége, fuss el véle."
A kajakos köszönetet mondott mindenkinek - edzőknek, sportolótársaknak, egyesületeknek, szövetségnek, orvosoknak -, hogy több mint húszéves pályafutása során segítették. Hozzátette, hálás a családjának, a szponzorainak, a sajtó képviselőinek és a szurkolóknak is azért, mert követték és támogatták.
"Várom már nagyon, hogy kezdődjön az olimpia, sok sikert kívánok a magyar csapatnak, nagyon drukkolok nekik!" - mondta Kovács.
A jövőjét firtató kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: majd az idő eldönti, mennyire marad szoros kapcsolatban a sporttal, jelenleg egy gyermekeknek szóló tábor megvalósításának gondolata foglalkoztatja.
Storcz Botond, a válogatott vezetőedzője azt mondta: kivételes, emlékezetes pillanat a mostani.
"Katalin sokaknak megköszönte a támogatást, de igazán mi tartozunk köszönettel neki, a sok szép eredményért" - mondta a szakvezető, aki maga is háromszoros olimpiai bajnok és sokáig párhuzamosan futott a pályafutása Kovács Katalinnal. "Ahhoz, hogy egy sportoló ilyen magasságokba eljusson, nem elég a sok edzés, emberi tartás, alázat is kell. Mi, akik közelről kísértük a karrieredet, láttuk, hogy nemcsak az eredményeiddel tűntél ki, hanem a hozzáállásoddal is. Még idén, a sevillai edzőtáborozás során is te voltál az első a vízen és Te voltál az utolsó, aki befejezte az edzést. Pályafutásod utolsó évében is úgy készültél, mintha még nem nyertél volna semmit, azt hiszem, ez mindent elmond."
Molnár Imre, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető igazgatója azt mondta, Kovács Katalintól nem szeretnének elválni, "céljaink vannak vele", s biztos abban, hogy megtalálják majd neki a testhezálló feladatot.
Az egyesületen kívül virágcsokorral köszöntötte a kajakost a főtámogató MOL képviselője, valamint Baráth Etele és Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke és főtitkára.
Kovács Katalin 1987-ben, a Bp. Spartacusban kezdte pályafutását, később a BSE, a BKV Előre SC, az Újpesti TE, az MTK és végül a Budapesti Honvéd versenyzője volt. Négy olimpián vett részt (1996-ban, Atlantában tartalék volt), 2004-ben és 2008-ban K-2 500 méteren, 2012-ben pedig K-4 500 méteren szerzett aranyérmet és öt ezüstöt is gyűjtött.
Az utolsó világversenye a 2013-as duisburgi vb volt, majd 2014-ben gyermeke született. Ezután még visszatért, de idén nem tudta kiharcolni az ötkarikás szereplés jogát.
Kovács Katalin 31 világbajnoki címe abszolút rekord a sportágban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport
Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged
A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.
2025. Április 13. 11:11, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - Kétgólos FTC-győzelem Zalaegerszegen
A címvédő Ferencváros 2-0-ra nyert Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. Április 12. 07:44, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Az MTK legyőzésével beállította klubrekordját a Paks
A Magyar Kupa-címvédő Paksi FC 2-1-re nyert az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 27. forduló pénteki játéknapján.