Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2020. Március 29. 15:18, vasárnap | Helyi
Forrás: police.hu

Verekedtek, majd leléptek, a rendőrök megtalálták őket

Verekedtek, majd leléptek, a rendőrök megtalálták őket

A Tamási Rendőrkapitányságon befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy kocsolai férfi és egy tamási nő ellen folytattak súlyos testi sértés és más bűncselekmény elkövetése miatt.

Egy gyönki vendéglátóhelyről érkezett bejelentés, hogy két ismeretlen személy még 2018. október 27-én az esti órákban az utcán előzetes szóváltást követően bántalmazott két gyönki lakost, akik könnyebben megsérültek. A verekedést követően az elkövetők elmentek a helyszínről. Az egyik bántalmazó a pulóverét elhagyta az utcán.

Az eset kapcsán a Tamási Rendőrkapitányságon indítottak büntetőeljárást. A nyomozás során az egyenruhások látókörébe került egy 25 éves Tamásiban élő nő és egy 26 éves kocsolai férfi, akiket a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki. A nőnek súlyos testi sértés bűntett kísérlet és könnyű testi sértés vétség, míg a férfinak súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie. A bántalmazók elismerték a bűncselekmények elkövetését.

A tamási rendőrök az ügyben a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi

Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit

Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi

Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja

Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.

2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi

Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.