Hírek
2020. Június 14. 09:40, vasárnap |
Helyi
Forrás: Tamási Táj
Újra együtt játszhatott a zenekar
A Szent Cecília Katolikus Zenekar május 31-én, pünkösd ünnepén tartotta ünnepi zenés áhítatát a Tamási Római Katolikus Templomban.
A hangverseny az ünnepi szent mise előtt fél órával vette kezdetét. A műsorban kilenc zeneszám hangzott el, ebből négy új mű, amit még eddig nem hallott a közönség, köztük egy 12. századi, keresztény ének, aminek különleges hangzása nagyban eltért az eddig megszokottaktól.
- Igyekszem mindig újítani, s érdekes, jól hangzó darabokat keresni és hangszerelni, hogy minél színesebb legyen egy-egy koncert. A zeneszámok a húsvéti ünnepkörhöz kötődtek, aminek a pünkösd is része - mondta a zenekar vezetője, Ótus László. - A húsvéti fellépésünk a vírusjárvány miatt elmaradt. Utolsó próbánkat a járványügyi korlátozások előtti vasárnap tartottuk márciusban, így nagy örömmel olvastam májusban a hírt, hogy ismét lesznek elő szentmisék Tamásiban. Megkerestem Mátyás Imre plébánost a pünkösdi zenés áhítattal kapcsolatban, aki örömmel vette az ötletet, s megengedte, hogy az ünnep előtti vasárnapon próbálhassunk a templomban, s felkészülhessünk a hangversenye. A zenekar tagjai is örültek a lehetőségnek, hiszen a hosszú bezártság után nagyon jó volt ismét elővenni a hangszereket, s együtt zenélni. A járvány okozta bezártság után, kis városunkban egy üde, lélekemelő színfolt volt az idei zenés pünkösd. Sikerült ismét egy jó koncerttel szolgálnunk a hívek felé, amit hosszú, hálás tapssal köszönt meg a közönség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 11:00, vasárnap | Helyi
Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában
A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.
2026. Január 09. 17:57, péntek | Helyi
Lakossági tájékoztató sikosság mentesítésről Tamásiban
A téli időjárás mindenki életét megnehezíti, ezért kiemelten fontos, hogy a közterületi utak járdák, terek tisztán tartásáról és síkosság mentesítéséről folyamatosan gondoskodjunk.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

