Hírek
2016. Július 16. 12:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Újabb két régióban nyílik meg a hűtőgépcsere-pályázat a jövő héten
Folytatódik az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program, jövő hétfőn a nyugat-dunántúli régióban, kedden pedig a dél-dunántúli régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége.
A rendelkezésre álló teljes keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyben vannak az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok, minden régióban elsőként ők adhatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint több mint 20 ezer pályázat érkezett a programra az eddigi három - az észak-alföldi, a dél-alföldi és az észak-magyarországi - régióban, a pályázók csaknem 70 százaléka a kedvezményezett célcsoportokhoz tartozik.
A nagy érdeklődést mutatja az is, hogy az észak-alföldi régióban a reggel 8-kor indult pályázatot a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt néhány óra múlva felfüggesztették, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok 13 óráig adhatták be jelentkezésüket. A dél-alföldi régióban az indulás napján 10 óráig lehetett pályázni, az észak-magyarországi régióban pedig 9 óráig.
Az ütemterv szerint a közép-dunántúli régióban a benyújtási időszak kezdete július 25-e, a közép-magyarországiban pedig július 26-a.
A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint.
A részletes pályázati útmutató a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon érhető el.
A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege program eddig csaknem 17 milliárd forint összértékben biztosított támogatást, ezzel több mint 85 ezer háztartás energiahatékonyságának javulását segítette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

