Hírek
2020. Augusztus 24. 20:18, hétfő |
Helyi
Forrás: TEOL
Újabb három évre haladékot kaptak az engedélyezésre
Pontos adat ugyan nincs, de Tolna megyében több tízezer fúrt kút lehet, hiszen a kilencvenes években nagy divat volt kutat fúratni.
Erről oldották meg a kertek locsolását, az állatok itatását, és van, ahol ellátja a háztartást is. Valószínűsíthető, hogy legalább minden harmadik vidéki háztartásban lehet ilyen. Nem véletlen tehát, hogy sokan nagy érdeklődéssel fogadják a fúrt kutak fennmaradásáról, engedélyeztetéséről szóló rendeleteket. Egymást követően több információ is megjelent a témával kapcsolatban. Egy évvel ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy 2020 végéig hosszabbították meg az engedély nélkül üzemelő kutak bírságmentes használatát. Ez az időpont azonban mára elavult. Ugyanis május közepén a vészhelyzet alatt 2023 végéig meghosszabbították az engedélyezésére vonatkozó határidőt, amely idén járt volna le. Az Országgyűlés elfogadta az erre vonatkozó törvénymódosítási indítványt. A legfrissebb hír tehát az, hogy 2023 végére módosult az a határidő, ameddig fennmaradási engedélyt kell kérni az engedély nélkül létesített fúrt és ásott kutakra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a vidékfejlesztési források biztonságos lehívása érdekében még 2016-ban kezdeményezte azt a törvénymódosítást, miszerint az illegálisan kialakított kutakat bírságmentesen lehessen engedélyeztetni. A májusban született döntés értelmében mentesül a vízgazdálkodási bírság megfizetése alól az a létesítő vagy üzemeltető, aki engedély nélkül vagy engedélytől eltérően alakított ki, esetleg üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító kutat, de a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2023. december 31-ig kérelmezi.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 11:00, vasárnap | Helyi
Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában
A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.
2026. Január 09. 17:57, péntek | Helyi
Lakossági tájékoztató sikosság mentesítésről Tamásiban
A téli időjárás mindenki életét megnehezíti, ezért kiemelten fontos, hogy a közterületi utak járdák, terek tisztán tartásáról és síkosság mentesítéséről folyamatosan gondoskodjunk.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

