Hírek
2020. Március 19. 06:41, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti/Fotók: MTI/Bruzák Noémi - MTI/Filep István
Továbbra is biztosított a lakosság ellátása a koronavírus terjedése ellenére

A lakosság ellátása továbbra is biztosított – jelentette ki a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Jelen körülmények között a kormány intézkedései arra irányulnak, hogy a vírus terjedésének lassítása mellett a magyar állampolgárok ellátását biztosítsák – hangsúlyozta. Ismertette: a koronavírus elleni rendkívüli intézkedések továbbra is érvényben vannak, az ország területére csak azokat engedik be, illetve azokat engedik át az ország területén, akik ellenőrzésen esnek át. Az átutazó forgalom szempontjából pedig csak azok léphetnek be, akiknek az országon át történő akadálytalan áthaladása biztosított.
Ismertette: március 12-től kedd éjfélig 2817 hatósági házi karantént rendeltek el, és 5094 olyan ellenőrzést végeztek, amelynek során a hatósági házi karantén szabályainak megtartását vizsgálták. Ellenőrizték a kereskedelmi intézmények nyitva tartását korlátozó intézkedések betartását is, az önkéntes jogkövetés túlsúlyban van, de hét személlyel szemben már 350 ezer forint értékben szabtak ki bírságot a szabályok megszegése miatt.
Beszámolt arról is, hogy a határon igyekeznek humanitárius módon eljárni, ugyanakkor a román és bolgár állampolgároknak biztosított áthaladási lehetőség azzal a káros következménnyel járt, hogy minden olyan román és bolgár állampolgár, aki gyorsan haza szeretett volna jutni, az Hegyeshalomhoz ment és 29 kilométeres kocsisor torlódott fel az osztrák oldalon.
Folyamatos kormányzati és rendészeti egyeztetés zajlott a környező országokkal, ennek következtében meg tudták indítani a Szerbiába, Romániába, Bulgáriába tartó tranzit átmenő- és a személyforgalmat. Hozzátette: ennek többek közt a teherforgalom biztosítása érdekében is szükség volt, hogy Magyarországon is biztosított legyen a lakosság ellátása. Jelenleg Hegyeshalomnál egy óra alá csökkent a várakozás, továbbá Kópházán és Rábafüzesnél is megindították a teherforgalmat. Az országon belül a teherforgalom zavartalan - tette hozzá. Hangsúlyozta: az akadálytalan teherforgalom az egyik záloga a lakosság ellátásához. Hangsúlyozta: az áruellátás folyamatos, a belföldi közlekedést nem korlátozzák semmilyen formában, másrészt a külföldről érkező teherforgalom is zavartalan.
Lakatos Tibor megköszönte a határátkelőkön és az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, továbbá köszönetet mondott a kereskedelmi egységekben dolgozókét, akik a lakosság ellátását kitartó lelkesedéssel látják el. Eddig minden egyes élelmiszer-szállítmány el tudott jutni a magyarországi telephelyre, még ha kis várakozás árán is.
Elmondta: folyamatosan monitorozzák azt is, hogy a vírus helyzetét kihasználva kik azok, aki meg akarják károsítani a magyar embereket. Meg kívánják gátolni, hogy valaki hasznot húzzon ebből a rendkívüli helyzetből.
Folytatják a kereskedelmi egységek ellenőrzését, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is segít ebben.
Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket tartanak, továbbá azt is vizsgálják, hogy a kereskedők által kínált termékek alkalmasak-e arra, amire eladják a vevőknek, azt meg kívánják gátolni, hogy bárki hasznot húzzon az állampolgárok szorult helyzetéből.
Ugyancsak kérdésre válaszolva megjegyezte: az operatív törzs nem tett javaslatot egyelőre a kormánynak a koronavírus terjedése miatt kijárási tilalomra vagy települések lezárására, de elképzelhetőnek nevezte, hogy eljön ennek az ideje. Leszögezte: nagyon alapos modellezés és számítások szükségesek egy ilyen intézkedéshez.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 14. 07:48, hétfő | Belföld
Változékony idő várható a héten, de Húsvétvasárnap már ismét enyhe, napos, tavaszi időre kell készülni
A hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, saras eső, majd csökken a csapadék esélye, melegedés kezdődik és a hét közepén akár 26-27 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban.
2025. Április 13. 11:10, vasárnap | Belföld
NAV: közeleg a gépjárműadó befizetésének határideje
Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan - közölte az MTI-vel vasárnap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. Április 13. 10:38, vasárnap | Belföld
Bemutatták a MOHU új fesztiválautomatáját a budapesti Vivicittá futóversenyen
A MOHU bemutatta a vállalat új fesztiválautomatáját a budapesti Telekom Vivicittá futóversenyen - közölte a cég kommunikációjáért felelős ügynökség szombaton az MTI-vel.
2025. Április 12. 07:42, szombat | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában
Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnökkel folytatott kétoldalú tárgyalást a törökországi Antalyában - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.