Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2016. December 20. 08:54, kedd | Helyi
Forrás: teol.hu; fotó: index.hu

Tolna megyét eddig elkerülte a madárinfluenza

Tolna megyét eddig elkerülte a madárinfluenza

Aggódnak a megyei baromfitartók, hiszen a szomszédos Bács-Kiskun megyében 12 település is érintett a madárinfluenza járványszerű megbetegedésében.

Bár szinte minden falusi udvarban tartanak baromfit, számuk elenyésző ahhoz képest, ami egy-egy tojóüzemben, vagy a feldolgozókat kiszolgáló csirkés telepeken van. Érthető módon ezeknek a telepeknek a tulajdonosai, sőt munkatársai is azon idegeskednek immár hetek óta, hogy a madárinfluenza vírusa elkerülje az állataikat. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kommunikációs osztályán a teol.hu kérdésére elmondták, a megbetegedések jelenleg négy megyét érintenek: Bács-Kiskun, Csongrád, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében mutatták ki a madárinfluenza vírusát. A betegség november elején Békés megyében jelent meg először, és azóta újabb 31 településén mutatták ki a megbetegedést a baromfitartó telepeken.

Tolna megye tehát nem érintett. A járványügyi helyzet azonban folyamatosan és rendkívül gyorsan változik, a NÉBIH laboratóriumában nagyszámú mintát vizsgálnak. Ezek nem csupán az érintett megyékből, illetve körzetekből érkeznek, hanem az ország más részeiről. A sajtóosztályon elmondták, a madárinfluenza házi- és vadon élő madarak betegsége, azonban az influenza vírusok nagyon változékonyak. A vadon élő madarak általában kevésbé fogékonyak, a fertőzés esetükben akár tünetmentes is lehet. A betegség alapvetően nem terjed, hanem egymástól független gócokban van jelen, a gócok lokalizálásáért a hatóság továbbra is mindent megtesz.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 14:30, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 08:00, szerda | Helyi

Tervezett áramszünet lesz Tamási egyes részein

Hálózati karbantartás miatt 2025.12.11-én 8-16 óráig az alábbi helyeken fordulhat elő áramszünet Tamásiban

2025. November 24. 09:40, hétfő | Helyi

Tamási Város Jegyzője Deák Ferenc-díjban részesült

Gulyásné dr. Könye Katalin, Tamási város jegyzője a jogászi hivatás példaszerű és elhivatott gyakorlásának elismeréseként a Deák Ferenc-díj kitüntető jelvényt és plakettet vehette át.

2025. November 21. 08:00, péntek | Helyi

A rendőrök képezték a helyi polgárőröket Tamásiban

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság képzést szervezett a Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége (TVPSZSZ) felkérése alapján a vármegyében dolgozó polgárőröknek.