Hírek
2014. Január 16. 07:43, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: 444.hu
Több megyére figyelmeztetést adtak ki a sűrű köd miatt
A tartós sűrű köd miatt csütörtökre az ország tizenkét megyéjére és a fővárosra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat - Tolna megyére is
Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak szerdán az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki figyelmeztetést. Ezeken a területeken pár száz méteres lehet a látástávolság.
Mint írták, csütörtökre virradóra északkeleten nagy területen, másutt kisebb körzetekben alakulhat ki sűrű köd. Ennek nagy része napközben feloszlik, de északkeleten helyenként tartósan megmaradhat a köd.
Az előrejelzés szerint az éjszaka képződő köd megszűnése után főként az északi és keleti megyékben lesznek erősen felhős, párás területek, ott néhol jelentéktelen szitálás kialakulhat, másutt hosszabb időre is kisüthet a nap. A nyugati országrészben megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 4 és plusz 1, a legmagasabb hőmérséklet plusz 2 és plusz 8 Celsius-fok között várható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
