Hírek
2013. Április 11. 16:35, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: TKSE
Tisztes helytállás a bajnok esélyes ellen
Tegnap késő este hazai környezetben léptek pályára a tamási dámok
A vendég ezúttal a Kaposplast-Mágusok csapata volt, akik impozáns mérleggel vezetik a Somogy megyei bajnokságot. - Ezen a mérkőzésen számunkra az volt a fontos, hogy kevés technikai hibával, jó hangulatban játsszon a csapat, és így minél szorosabb eredményt érjünk el - mondta Madarász András.
Az első félidőben teljes erőbedobással küzdöttek a csapatok, és hamar kialakult egy nagyobb különbség a vendégek javára. A kissé ideges és görcsös hazaiakat Breuer-Orbán hárompontosai nyugtatták meg, aki ezekben a percekben egyedül tartotta a lendületet a tamásiakban. A második félidőre sikerült megnyugodni, ennek eredményeképpen ezt a játékrészt megnyerték a dámok főként Csizmadia, Pájtli és Csordás kosaraival, ám a felzárkózás így sem sikerült. Madarász múlt heti sérülése miatt kihagyta a találkozót, így a korábban kevesebb szerephez jutó játékosok a pályára lépve jól teljesítettek. - Ezt a vereséget nekünk nem kell megmagyarázni, hiszen egy nálunk jóval erősebb és rutinosabb csapattal játszottunk egy jó meccset, ahol megalázó vereség helyett a jövőre bizakodva hagyhattuk el a pályát - vélekedett Madarász.
Végeredmény: Tamási Dámok - Kaposplast-Mágusok 63-89!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 21. 17:00, csütörtök | Életmód
Június 20-án rendezik meg a Múzeumok éjszakáját
Június 20-án rendezik meg a Múzeumok éjszakáját, az ország legnagyobb kulturális eseményének idei nagykövete Mautner Zsófia gasztronómiai szakíró, kiemelt városa pedig Sopron lesz.
2026. Május 21. 16:00, csütörtök | Külföld
Szerb elnök: nem mennek jól a tárgyalások a Mollal
Nem haladnak jól a tárgyalások a Mol magyar olajipari vállalat és a szerb kormány között a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) részvényeinek megvásárlásáról - közölte a szerb köztársasági elnök szerdai sajtótájékoztatóján.
2026. Május 21. 15:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: újjáépül a lengyel-magyar barátság a közlekedésben is
Újjáépítik a lengyel-magyar barátságot a közlekedésben is - írta közösségi oldalán a közlekedési és beruházási miniszter szerdán, miután tárgyalt Dariusz Klimczak lengyel infrastruktúráért felelős miniszterrel.
2026. Május 21. 14:00, csütörtök | Belföld
Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.

