Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2014. Május 02. 13:35, péntek | Helyi
Forrás: TMRFK

Tetthely: baleset- és bűnmegelőzési előadás

Tetthely: baleset- és bűnmegelőzési előadás

Mintegy 700 Tolna megyei diák - köztük a tamási gimnázium és szakközépiskola tanulói is- kísérte figyelemmel április 28-án a Tetthely című baleset- és bűnmegelőzési előadást

A két éve Bács - Kiskun megyében útjára indított kezdeményezés célja, hogy felhívja a diákok figyelmét az őket leggyakrabban érintő veszélyhelyzetekre. A "Tetthely" című előadást április 28-án a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében a megyei diákok is megtekinthették.
A Kecskeméti Katona József Színház előadásban több egymástól független jelenetet láthatnak a fiatalok. A művészek olyan történeteket adnak elő, melyek a valóságban is bárkivel megtörténhetnek, és sajnos gyakran meg is történnek.
A diákok minden jelenet végén szakemberek segítségével, köztük pszichológussal, bűnmegelőzési előadóval beszélik meg a látottakat. Az előadások során górcső alá kerülnek a közösségi oldalakon sokszor felelőtlenül kiadott információk, a chatelés veszélyei, az öngyilkosság, a családon belüli erőszak, és a bűn- illetve baleset-megelőzés is. A három időpontban megtartott előadássorozatot mintegy 700 diák tekintette meg.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi

Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit

Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi

Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja

Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.

2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi

Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.