Hírek
2018. Július 11. 18:53, szerda | Helyi
Támogatást nyertek a tűzoltók
A Tolna megyei önkormányzati tűzoltóságok - Tolna, Tamási és Bátaszék - összesen több mint tizenegy és fél millió forint támogatást nyertek.
Az idei évben először kiírták az önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztését célzó pályázatot, amelynek elbírálását követően ötvenkilenc szervezet jut összesen kétszázhuszonöt millió forint támogatáshoz. Az ötvenkilenc önkormányzati tűzoltóság a rendelkezésre álló forrást a kötelezően előírt tűzoltóvédő- és tűzoltótechnikai eszközökre, valamint a készenlétben tartott gépjárműfecskendő vagy már meglévő technikai eszköz felújítására fordíthatja. A bíráló bizottság támogatásra vonatkozó javaslatait az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta, így idén az önkormányzati tűzoltóságok csaknem százhatvankilenc millió forintért védő- és tűzoltótechnikai eszközöket vehetnek át, harminchat millió forint értékben pedig maguk szerezhetnek be egyéb eszközöket. A pályázatnak köszönhetően tizenegy önkormányzati tűzoltóság összesen húszmillió forintot a gépjárműfecskendőjének, illetve technikai eszközeinek felújítására fordíthat. A Tolna megyei önkormányzati tűzoltóságok - Tolna, Tamási és Bátaszék - összesen több mint tizenegy és fél millió forint támogatást nyertek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

