Hírek
2015. Október 28. 09:31, szerda | Helyi
Tamási Város Testneveléséért és Sportjáért
A kitüntető címet Jakab Ede, a Kop-ka Zrt elnöke is átvehette október 23-án
Az elnök úr munkásságát a társaság jogelődjénél kezdte 1988-ban, mint körzeti ügyvezető. A ranglétrát végigjárta folyamatosan segítette a vállalat kereskedelmi munkáját, majd 2007-től a társaság első számú vezetője. A Coop csoporthoz tartozó vállalatnál végzett tevékenységére folyamatosan jellemző a nem megnyugvó elhivatott tenni akarás, az előre tekintő fejlesztési szándék. A mára Tolna megye legnagyobb Coop hálózatává fejlődött Kop-Ka Zrt, a társadalmi szerepvállalás területén lehetőségeihez mérten helytáll, kiemelten kezelte és kezeliaz egészséges életmódra való nevelés, azon belül is a sport szerepét a hétköznapi életben.
Jakab Ede elnök úr személyes küldetésének tekinti a tamási sportegyesületek, a sport rendezvények támogatását, amelyeket a vállalat saját sütőüzemének termékeivel, illetveüzletei által forgalmazott felajánlott termékekkel segít.
Tamási sport életéhez a helyi egyesületek – úgy, mint kosárlabda, kézilabda, futball –támogatásán kívül, kiemelkedő a Tamási Szabadidő és Sport Egyesülettel kötött megállapodás, amelynek köszönhetően minden „Mozdulj Tamási” trófeagyűjtő rendezvénytkülön segít a társaság, valamint a saját szervezésében megrendezésre kerülő – városi rendezvénnyé nőtt – Coop napon - több helyi sport egyesületet, csapatot bemutat, és teret biztosít részükre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

