Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2017. Október 23. 19:17, hétfő | Helyi

Tamási díszpolgára lett dr. Hegedüs János

Tamási díszpolgára lett dr. Hegedüs János

Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete dr. Hegedűs János plébános sokoldalú, közgondolkodást formáló, maradandó munkáját Tamási Város Díszpolgára kitüntető címmel ismerte el.

Dr. Hegedűs János általános iskolai tanulmányait szülővárosában, Szekszárdon végezte, majd az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban folytatta, az érettségi után a Pécsi Egyházmegye papnövendékeként, szemináriumi teológiai tanulmányait Veszprémben kezdte, majd Pécsen folytatta és fejezte be. 2000-ben szentelte pappá a Pécsi Székesegyházban Mayer Mihály megyéspüspök. Lelkipásztori szolgálatát káplánként Dombóváron kezdte, majd Szentlászlóra került, ahol több környékbeli település plébánosa lett. 2005 decemberében került Tamásiba plébánosnak.
2007-ben szerzett kánonjogi licenciátusi fokozatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetében. 2009-től egyházmegyei bíróként tevékenykedett a Pécsi Püspöki Bíróságon, 2012-ben pedig bírósági helynök lett. 2016-ban fejezte be civil jogi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen és szerezett jogi diplomát.
Dr. Hegedűs János plébános elismert a tamási hívek körében, a szentmisék alkalmával megtelt a tamási római katolikus templom, melyhez az ő személye is nagyban hozzájárult, hisz lélekemelő prédikációjával tette mindig ünnepélyessé a szentmiséket. Szervezőkészsége, együttműködésre való hajlandósága, képessége a város mindennapi életében és az ünnepek alkalmával is éreztette hatását.
Munkája eredményeként a hívek méltó módon ünnepelték meg a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepét, Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének napját, e jeles alkalomból az évek során megtelt a templom és a templomkert helyi és környékbeli hívekkel, ahol a szentmisét követően színvonalas programok és szeretetvendégség várta a híveket.
Kuratóriumi elnöke a Regioné et Religione Tamási Alapítványnak, melynek fő tevékenységi körébe tartozik az egyházi épületek, temetők karbantartása, szociális támogatások nyújtása, kulturális tevékenységek végzése. Az egyházi közösségek kialakításában is nagy szerepet vállalt: így az Oltáregylet, Rózsa füzér társulatok, Szt. Donátus kör, Munkás Szent József kör működésében, a Cserkészet, a Házas Hétvége összejöveteleinek szervezésében, előadások, megemlékezések, koncertek lebonyolításában.
Fontos szerepe volt a 2015-ben induló katolikus gimnázium, majd rá egy évre a katolikus óvoda és az idei év szeptember első napjával induló általános iskolai osztály megszervezésében, beindításában.
Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testülete dr. Hegedűs János plébános sokoldalú, közgondolkodást formáló, maradandó munkáját „Tamási Város Díszpolgára" kitüntető címmel ismerte el, melyhez szívből gratulálunk!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi

Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit

Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi

Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja

Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.

2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi

Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.