Hírek
2022. Május 03. 08:20, kedd | Helyi
Szaxofonosok és fuvolások találkoztak
Nemrégiben két szakmai találkozón vehetett részt a Tamási Alapfokú Művészeti Iskola tanára, Ótus László a tanítványaival a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikumban.
A II. Pécsi Szaxofon-találkozót márciusban rendezték meg. Itt Kandi Levente, Kovács Donát, Kovács Zsóka és Ótus Máté György tanulóim mutatták be tudásukat szakmai közönség előtt. Az Ifjú Tehetségek Regionális Fuvolás Találkozójára ugyancsak nemrég került sor, ahol Szabó Zsófia és Tolnai Dóra szerepeltek. Mindkét találkozó programja hasonlóképen épült fel. A megnyitó után a résztvevő zeneiskolák növendékeinek előadásai következtek, majd a művészeti gimnázium szaxofon, illetve fuvola tanszakos növendékeinek hangversenyét hallgathattuk meg. Lehetőségük volt a résztvevő gyerekeknek betekinteni a középiskolai szaxofonoktatásba, illetve hasznos tanácsokat kaptak a fuvola vásárlásról és a hangszer megismeréséről. Mindkét találkozó az oklevelek átadásával és szakmai értékeléssel zárult. - Elmondhatom, hogy a gyerekeink mindkét rendezvényen kiválóan szerepeltek, remekül érezték magukat, s élményekkel, tudással gazdagodva térhettek haza – fogalmazott Ótus László. A találkozók célja a zeneiskolás fiataloknak és tanáraiknak olyan szakmai program biztosítása, melyen keresztül új élményeket, tapasztalatokat szerezhetnek, megismerhetik egymás tevékenységét. Az elhúzódó pandémia miatt gyakorlatilag hosszú ideje nem volt lehetőség közösségi programok szervezésére. Az online versenyek nem adnak lehetőséget egymás megismerésére. Végre élő betekintést nyerhettünk a régió zeneiskoláiban zajló munkába.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 14:30, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 08:00, szerda | Helyi
Tervezett áramszünet lesz Tamási egyes részein
Hálózati karbantartás miatt 2025.12.11-én 8-16 óráig az alábbi helyeken fordulhat elő áramszünet Tamásiban
2025. November 24. 09:40, hétfő | Helyi
Tamási Város Jegyzője Deák Ferenc-díjban részesült
Gulyásné dr. Könye Katalin, Tamási város jegyzője a jogászi hivatás példaszerű és elhivatott gyakorlásának elismeréseként a Deák Ferenc-díj kitüntető jelvényt és plakettet vehette át.
2025. November 21. 08:00, péntek | Helyi
A rendőrök képezték a helyi polgárőröket Tamásiban
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság képzést szervezett a Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége (TVPSZSZ) felkérése alapján a vármegyében dolgozó polgárőröknek.

