Hírek
2016. Február 04. 08:11, csütörtök | Helyi sport
Sikeres szezonzárás, 2016-os tervek
Összesen 21 versenyen vettek részt az utánpótlás sportolók, melyeken 31 dobogós helyezés született.
A Tamási MTB Sport Club csapata a 2015-ös évet is sikerrel zárta. Bár sajnos kevesebb versenyen volt lehetőségünk részt vennünk, mint a korábbi években, így is remek eredményeink születtek. Összesen 21 versenyen vettek részt utánpótlás sportolóink, melyeken 31 dobogós helyezés született. Nagyon fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a kerékpársportra egységesen tekintünk, ezért versenyzőinket a MTB szakág mellett az országúti és ciklokrossz szakág versenyein is indítjuk lehetőség szerint. Így reméljük, hogy nálunk minden ifjú versenyző megtalálj a a számítását.
Az elmúlt év eredményeinek elérésében a nagyszerű versenyzőkön kívül nagy szerepe volt támogatóinknak: Tamási Város Önkormányzata, Tamási Kerékpáros Alapítvány. Természetesen köszönetet mondunk a segítő szülőknek is! Ezúttal szeretném megköszönni mez szponzorainknak, hogy ilyen szép egységes arculattal állhatunk rajthoz versenyeken: Witzl Építész Stúdió Kft., Gyulaj Zrt., Varga kőműves mester Enying, Suzuki Hirt autószalon, Észak-Tolna Megyei Takarékszövetkezet, Netrevele, Kompo- projekt Kft., Gulyás építésziroda, Sufni tuning kerékpárszerviz Dombóvár. Köszönjük továbbá Schneider Gábornak, a Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület edzőjének segítségét Varga Viktor versenyzőnk felkészítésében. További köszönet illeti segítő partnereinket: Tamási Polgárőr Egyesület, Tamási Szabadidő és Sport Egyesület.
2016-ban tovább szeretnénk bővíteni eszközeinket és versenyzőink számát is, több szervezettel kívánunk együttműködni, célunk egy hosszú távra mutató, jó kapcsolat kialakítása a helyi és környékbeli iskolákkal. Nagyon fontosnak tartjuk városunk kerékpárosbarát infrastruktúra fejlesztéseit, melynek kerékpár népszerűsítő hatását is tapasztaltuk az elmúlt évek során.
Várjuk új versenyzők jelentkezését utánpótlás korosztályban akár 8 éves kortól, illetve azokat is, akik felnőttként szeretnének közelebbi ismeretséget szerezni a kerékpársporttal.
Farkas Ferenc, csapatvezető
Tamási MTB SC
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 30. 13:00, csütörtök | Életmód
Sűrítik a hajójáratokat Fonyód és Badacsony között a hosszú hétvégén
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és Badacsony között - közölte a Balatoni Hajózási (BAHART) Zrt. a honlapján.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.

