Hírek
2013. Szeptember 23. 09:24, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Kormányhivatal
Roma referensek a járási hivatalokban
Ünnepélyes keretek között vehették oklevelüket azok a roma referensek, akik július 1-jétől kezdhették meg munkájukat a járási hivatalokban. A Tamási Járási Hivatal képviseletében Baranyai Istvánné vette át oklevelét
Ünnepélyes keretek között vehették át a speciális képzés elvégzését igazoló oklevelet azok a roma referensek, akik az Országos Roma Önkormányzat és a kormányhivatalok együttműködésének köszönhetően július 1-jétől kezdhették meg munkájukat a járási hivatalokban.
László-Varga Zsuzsanna, a kormányhivatal főigazgatója köszöntő beszédében a referensekre utalva kiemelte: megnyílt önök előtt a közigazgatás kapuja, amely pontos, precíz munkát, folyamatos tájékozódást és fejlődést vár el, ugyanakkor cserébe biztos állást, fokozatos előmenetelt és tisztességes fizetést ígér. Hozzátette: a referensek a képzés elvégzésével, a közigazgatásban történő hasznos szerepvállalással példát állítottak a roma társadalom tagjai elé, és ezzel együtt egy újabb lépést tettek a többségi társadalom romákkal szembeni előítéleteinek leküzdésére.
Mint mondta, a közigazgatásban dolgozók részéről már jó néhány éve megfogalmazódott az igény arra, hogy foglalkoztathassanak olyan szakembereket is, akik közvetítenek a halmozottan hátrányos helyzetű emberek és az ügyintézők között. Tény ugyanis, hogy sok olyan állampolgár van, aki nem igazodik el a bonyolult jogszabályok között, és gondot jelent számára egy-egy adatlap, formanyomtatvány kitöltése. Ha ilyen esettel találkozik az ember, akkor csak egy rosszul működő közigazgatási rendszerben születhet a problémára lekezelő, az ügyet félretoló válasz. A főigazgató rámutatott: a referensek egyfajta közvetítő tevékenységet végeznek az államigazgatás szereplői és az ügyeiket intéző roma polgárok között. Munkájuk célja, hogy a romák számára könnyebbé váljék az államigazgatási ügyek intézése. Közreműködésük nagymértékben elősegítheti a romák társadalomba való beilleszkedését is.
Az okleveleket Tóth Ferenc kormánymegbízott nyújtotta át Rózsavölgyi Erikának, a Szekszárdi Járási Hivatal munkatársának, Farkas Katalinnak (Paksi Járási Hivatal), Tóth Kitti Katalinnak (Tolnai Járási Hivatal), Baranyai Istvánnénak (Tamási Járási Hivatal), Sárközi Péternek (Bonyhádi Járási Hivatal) és Jászberényi Katalinnak, a Dombóvári Járási Hivatal roma referensének.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

