Hírek
2016. Augusztus 12. 07:33, péntek |
Sport
Forrás: Ambrus Gábor, az MTI különtudósítója jelenti:
Rio 2016 - Berecz Zsombor futamgyőzelemmel a harmadik helyen
A finndingis Berecz Zsombor megnyerte az ötödik futamot a Rio de Janeiró-i olimpia csütörtöki vitorlásversenyein, összetettben pedig feljött a harmadik helyre.
Az Európa-bajnoki ezüstérmes Berecz az első két bóját még a második helyen vette, de aztán az élre állt, s az 55 perces részversenyen elsőként haladt át a célvonalon. Ezzel összetettben feljött a negyedik helyre. A következő futamban az amerikai Caleb Paine kizárása miatt végül nem hetedik, hanem hatodik lett, de az eredmények kedvező alakulásának köszönhetően mégis sikerült újra előrelépnie, így harmadikként várja a szombati folytatást.
Az élen a négyszeres világbajnok brit Giles Scott áll 18 ponttal, a második, olimpiai ezüstérmes szlovén Vasilij Zbogar (29) azonban csak négy ponttal előzi meg Bereczet (33). Őt öt ponttal követi a holland Pieter-Jan Postma.
Tíz futam után az első tíz mehet a dupla szorzós éremversenybe.
Klubja, az MVM SE tájékoztatása szerint Berecz nem jó érzésekkel vágott neki a versenynapnak, mert némileg nagyobbak voltak a hullámok és a szél is erősebben fújt, mint korábban.
"Eléggé fáradt voltam ma, egy kicsit aggódtam is, de úgy néz ki, a többiek még nálam is fáradtabbak voltak. Iszonyatosan jó nap volt, életem legjobb napja! Gyors voltam fölfelé és lefelé is, a futamok parádésra sikerültek, egyre közelebb vagyok az álmomhoz" - nyilatkozta.
Finn hajóosztályban magyar vitorlázó eddig csak egyszer nyert futamot olimpián: Fináczy György az 1972-es müncheni ötkarikás játékokon, amelyen végül nyolcadikként zárt.
A szörfösök közül a hatodik olimpiáján induló Gádorfalvi Áron a 25. hely után a következő futamban nem ért célba, majd 26. lett, s a 28. helyen áll kilenc futamot követően.
Cholnoky Sára a hetedik futamban eddigi legjobb eredményét elérve a 13. helyet szerezte meg. A folytatásban a 22., s a 25. helyen zárt, kilenc futam után pedig a 22. helyen található.
A szörfösök pénteken folytatják, akárcsak Laser Radialban Érdi Mária és Laser Standardben Vadnai Benjámin.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.
2026. Április 29. 06:50, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen
A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén.
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.
2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport
MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.

