Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2018. Március 28. 11:09, szerda | Helyi

Régi sváb táncokat elevenítettek fel

Régi sváb táncokat elevenítettek fel

Tizenhetedik alkalommal rendezte meg a város Német Nemzetiségi Önkormányzata a svábbált, remek hangulatban hajnalig mulattak a résztvevők.

A zenekar és a jelenlévők egybehangzó véleménye szerint az eddigi svábbálok egyik legjobbika zajlott az idén. Rendkívül jó hangulatban telt az este, színvonalas fellépések tarkították a rendezvényt. – Az óvodások fellépéséért külön köszönetet szeretnénk mondani a gyerekeknek, az óvónőknek, akik felkészítették őket, és a szülőknek is – fogalmazott a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Henkei Sándorné. – Az este során vendégszerepelt nálunk a Hőgyészi Német Nemzetiségi Énekkar, akik nagyon szép német népdalokkal kápráztattak el bennünket. Remek műsorral állt ki a közönség elé a Németkéri Tánccsoport, és fellépett a Rozmaring kórus, akik szerelmes dalokat adtak elő két szólamban, Bánki Erzsébet pedig gyönyörű műsorral ajándékozta meg a jelenlévőket. Nagy örömünkre szolgált, hogy idén a város polgármestere, Porga Ferenc is megtisztelt bennünket azzal, hogy ellátogatott a bálba asztaltársaságával. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az összes vállalkozónak, akik tombola felajánlásaikkal támogatták a rendezvényünket. Az előző bálokhoz hasonlóan most is volt fődíj, egy három napos wellness hétvégének örülhettek a szerencsés nyertesek. A bál egészen hajnali fél 4-ig tartott, felelevenítettünk régi táncokat, amelyeket valamikor még a nagyszüleink táncoltak, így összességében azt gondolom, minden résztvevő kellemes emlékkel tért haza. Természetesen már megvan a jövő évi svábbál időpontja is, 2019-ben január 19-én mulathatunk újra együtt.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi

Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit

Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi

Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja

Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.

2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi

Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.