Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2015. Október 06. 08:26, kedd | Helyi
Forrás: teol.hu, Ihárosi Ibolya, fotó: 12.kerulet.ittlakunk.hu

Rágyújtotta a házat a barátnőjére

Rágyújtotta a házat a barátnőjére

Közveszélyokozás bűntette és ittas járművezetés vétsége miatt 1 év 10 havi börtönre ítélt a Szekszárdi Járásbíróság egy 37 éves tamási férfit.

A tamási illetőségű fiatalember külföldi munkából fáradtan tért haza 2014. július 12-én. Este be is vett egy fél nyugtatót, hogy pihenni tudjon, aztán mégis inkább átment a barátnőjéhez. A nő lakhelyén a ház alagsori részében lévő lakásban beszélgetett a férfi a barátnőjével és annak lányával. A két felnőtt valamin összeveszett, a nő el is ment aludni. A lány még kis ideg maradt, majd hajnali fél négy körül arra kérte a férfit, hogy menjen haza, majd ő is elindult lefeküdni.

A vádlott körülbelül hét deci házi bort ivott meg, és ettől, illetve a kimerültségtől indulatos és zavart állapotba került. Öngyújtóval meggyújtott egy pulóvert, egy asztalterítőt, a kanapét és a macskafekhelyet, majd elment. Szerencsére barátnőjének a lánya távozóban még meghallotta az öngyújtó kattanását. A már lángoló tárgyakat eloltotta és felébresztette az édesanyját. A vádlott pár perc múlva visszatért, és a garázsban egy benzineskannából lelocsolt egy locsolótömlőt és egy fűnyírót, meggyújtotta a benzint és elszaladt, majd autóba ült.

A két nő kihívta a tűzoltókat, és értesítette a rendőrséget. A melléképület középső része kiégett, de a tűz nem terjedt át a házra, nem gyújtotta meg az autót, mert még sikerült kiállni vele. A tűz veszélyeztette a házat, a bent lévőket, sőt átterjedhetett volna a közös fallal rendelkező szomszéd lakóházra is. A vádlott még a nyomozás ideje alatt saját pénzén felépíttette a kiégett tárolót, és a barátnőjével is kibékültek.

Fél évre eltiltották a B kategóriás járművek vezetésétől. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását három évre felfüggesztette, tájékoztatott dr. Kovács Ildikó, a Szekszárdi Törvényszék sajtószóvivője.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 11. 11:00, vasárnap | Helyi

Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában

A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.

2026. Január 09. 17:57, péntek | Helyi

Lakossági tájékoztató sikosság mentesítésről Tamásiban

A téli időjárás mindenki életét megnehezíti, ezért kiemelten fontos, hogy a közterületi utak járdák, terek tisztán tartásáról és síkosság mentesítéséről folyamatosan gondoskodjunk.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést