Hírek
2012. Május 27. 14:11, vasárnap |
Bulvár
Forrás: Story Online
Pert indított Sharon Stone megalázott alkalmazottja
Pert indított Sharon Stone ellen egy babysitter. Egykori alkalmazottja szerint a sztár rettenetesen bánt vele, és ok nélkül bocsátotta el.
Beperelte egyik volt babysittere Sharon Stone-t. A Fülöp-szigetekről származó Erlinda T. Elemen 2006-tól öt éven át dolgozott az Elemi ösztön sztárjának, eleinte egyik, majd mindhárom gyermeke dadájaként, és 2011-ben lopás vádjával bocsátották el - most azonban azt állítja, hogy nem ő okozott kárt a színésznőnek, hanem Stone bánt vele embertelen módon.
A kereset szerint a világsztár többször is becsmérelte Element származása és vallási meggyőződése miatt, és megtiltotta neki, hogy a gyermekei előtt megszólaljon, amit azzal indokolt, hogy nem szeretné, ha a gyerekek úgy beszélnének, mint ő. Stone állítólag azt sem hagyta, hogy Elemen a Bibliát olvassa, a kirúgásra pedig végül azért került sor, mert a színésznő megtudta, hogy alkalmazottja plusz fizetést vett fel a gyerekekkel töltött túlórák miatt.
Sharon Stone szóvivője a vádakat nevetségesnek nevezte. "Teljesen abszurd az egész. Ez csak egy csalódott ember próbálkozása, aki semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy pénzt szerezzen - mondta el Paul Bloch. - Amikor körülbelül másfél éve el lett bocsátva, Elemen már perelt kártérítésért. Most újabb lehetőséget talált."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.

