Hírek
2014. Augusztus 13. 09:22, szerda |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: survive.hu
Palackos vizet visz a külterületekre a tamási önkormányzat
Palackos vizet visz az önkormányzat Tamásiban a külterületek lakóinak azután, hogy a dombóvári népegészségügyi intézet többször egészségügyi bírságot szabott ki a tartályos vízszállítás miatt
Az intézet - amely szerint nem ivóvíz minőségű vizet szállítottak azokra a településrészekre, ahol nincs közműves vízellátás - többször megtiltotta a tartály használatát az önkormányzatnak. Egy júniusi vízminőség-ellenőrzés eredménye szerint a coliform baktériumok száma és az ivóvizet mikrobiológiai szempontból jellemző telepszám is meghaladta a határértékeket.
A Tolna Megyei Kormányhivatal honlapján közzétett határozat szerint a népegészségügyi szerv legutóbb 300 ezer - az év során három alkalommal összesen félmillió - forint egészségügyi bírsággal sújtotta az önkormányzatot.
Széles András (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere az MTI-nek elmondta: két hete naponta három liter palackos vizet biztosítanak az érintett külterületeken lakóknak, és fejenként további 17 liter vizet tartállyal szállítanak ki. Ezt a megoldást a népegészségügyi szervezet is elfogadta - tette hozzá.
Közlése szerint a város rácvölgyi, kosbai, öreghenyei, tuskósi részén mintegy száz családot látnak el így ivóvízzel. Az alpolgármester azt is elmondta: azt tervezik, hogy a város ivóvízminőség-javító programjának keretében Tamási teljes területén kiépítik a vízvezeték-hálózatot 2015-ben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

