Városlista
2026. május 22, péntek - Júlia, Rita

Hírek

2016. Május 23. 08:08, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

Ötven százalékkal növelte termelését a Philips Lighting Hungary Kft.

Ötven százalékkal növelte termelését a Philips Lighting Hungary Kft.

A cég tamási üzemében 2014-ben 1,2 millió, 2015-ben 1,8 millió lámpatestet állítottak elő

- közölte a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel. A társaság a 2014-es 22,7 milliárd forint után tavaly 29,4 milliárd forint nettó árbevételt ért el - mondta Rudics Róbert. A kft. 2013-ban egymilliárd forintos beruházással fejlesztette led alapú világítástechnikai részlegét. Azóta a ledes lámpák termelésének volumene több mint kétszeresére nőtt. A cég dolgozói létszáma is emelkedett: 2014-ben 365-en, 2015 végén 414-en dolgoztak a Philips tamási üzemében. A termékek 80 százalékát az Európai Unióban, 95 százalékát Európában értékesítik. A megrendelők a lámpatesteket elsősorban az ipari üzemek, raktárak, csarnokok por- és pára ellen védett világítására, illetve kereskedelmi létesítmények fénysávba szerelt és kiemelő világítására használják. A cégvezető elmondta: idén várhatóan 2,5 millióra nő az itt előállított lámpatestek száma, ezzel arányosan emelkedik a 2016-os árbevétel, a dolgozói létszám pedig eléri az ötszázat.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi

Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit

Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.

2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi

Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja

Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.

2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi

Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi

Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben

A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.