Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2020. Április 19. 08:56, vasárnap | Helyi
Forrás: teol.hu

Ötszáz vírusfertőzöttet is el tudnak látni

Ötszáz vírusfertőzöttet is el tudnak látni

A járványkórházzá alakított Tolna Megyei Balassa János Kórház kapacitásbővítéséről tartottak sajtótájékoztatót, csütörtökön a kórház Ybl Miklós utcai bejáratánál.

Biztonsági és egészségügyi előírások betartása mellett kezdődhetett el a sajtóesemény a kórház területén. Ács Rezső, Szekszárd polgármestere és dr. Németh Csaba főigazgató adott tájékoztatást az elmúlt időszak történéseiről.

– A lakosság étkeztetését, ellátását, a kórházat kiemelten kezeljük, jelenleg még a felkészülés időszakában vagyunk. Meglátogattam az elkülönített épületrészeket, kórtermeket. A kórház gépekkel, ágyakkal készült egy komoly járványveszély kialakulására. Jelenleg tizennégy koronavírus fertőzött beteg van a megyében, egy főt kezelnek a Balassa kórházban. Meggyőződtem arról, hogy Tolna megyében a kórházi ellátás feltételei maximálisan biztosítva vannak – hangsúlyozta Ács Rezső, majd megköszönte az emberfeletti teljesítményt, és elmondta, büszke, hogy a kórház felkészült a kihívásokra.

Hozzátette, hogy az egészségügyi és szociális szférában, folyamatosan biztosítják a felszereléseket, az orvosok részére eddig ezer szájmaszkot, a fogorvosoknak száztíz darabot osztottak ki, hamarosan az idősek otthonának lakóit is ellátják maszkokkal.

Dr. Németh Csaba főigazgató megköszönte a polgármester megtisztelő látogatását, hogy személyesen is meggyőződött, hol tartanak a járvány elleni felkészülésben.

– Az országos tisztifőorvos által járványkórházzá nyilvánított Balassa kórház eddig is készült, és folyamatosan készül a járványveszélyre. Az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendet, protokollt vesszük figyelembe, teljesítjük a kiadott feladatokat. Két épületünket ürítettük ki, a belgyógyászati és a C épületünket, a rehabilitációs tömböt. Ezekben az épületekben háromszáz-háromszáztíz beteg fogadására vagyunk képesek, de ez akár ötszázra is tovább bővíthető. A lélegeztetőgépes kapacitásunkat az épületek mellett lévő műtőblokk biztosítja. Minden elő van készítve a súlyos vagy kevésbé súlyos állapotú koronavírus fertőzött-betegeknek – mondta a főigazgató.

Ismertette, hogy a kórház kevésbé látogatható, mint az eddig megszokott volt. Védeniük kell ugyanis a betegeket és mellettük az egészségügyi dolgozókat is, hiszen csak rájuk lehet számítani a betegellátásban. A kórházban végzett munka az elmúlt időszakban sokkal kevésbé zajlott a nyilvánosság előtt. Kifejezte reményét arra, hogy megnyugtató híreket tudtak közölni, azzal kapcsolatban, hogy a Balassa kórház járványkórházként betölti a szerepét, és emellett a normál betegellást is tudja biztosítani.

Újságírói kérdésre még elmondta, hogy a kórháznak huszonnyolc lélegeztetőgépe, húsz altatógépe van, és összesen nyolcszáztizennyolc ágyas. Ez már önmagában sem kevés, de központi forrásból további gépeket, felszereléseket is várnak.

Kihasználva az épületek pavilon jellegét, a vírusfertőzötteket a többi betegtől biztonságosan elkülönítve tudják kezelni. A járványban érintett betegek ellátása többletfeladatot ró a kórházra. Ezt úgy lehet jól teljesíteni, ha az eddig végzett ellátások közül elsősorban a sürgős teendőt igénylő betegségekkel foglalkoznak. A tervezhető, halasztható ellátásokat pedig, a betegek állapotát folyamatosan értékelve átütemezik. Beteg gyógykezelésének félbeszakítására nem került sor. A halasztott ellátásokat a járvány elmúltával, ütemezetten fogják elvégezni.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi

Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban

Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.

2026. Február 13. 11:00, péntek | Helyi

Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar

A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!

2026. Február 12. 10:01, csütörtök | Helyi

„Biztonságos számlára” utaltattak a csalók közel kétmilliót egy tamási nővel

A napokban tett feljelentést a Tamási Rendőrkapitányságon az a helyi nő, akit telefonon keresett meg egy ismeretlen, aki banki ügyintézőnek adta ki magát.

2026. Február 09. 20:07, hétfő | Helyi

Fellökte egy autós a szabálytalan kerékpárost Tamásiban

Február 6-án, pénteken röviddel kilenc óra előtt Tamásiban történt egy sérüléses baleset.