Hírek
2013. Május 10. 14:41, péntek | Helyi
Országos 4. és 6. hely a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen
Varga Péter és Hauch Zsolt István magas szintű elméleti és gyakorlati tudásról adtak számot
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013-ban hatodik alkalommal rendezte meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), valamint az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV). A Szent László TISZK Vályi Péter Szakképző Iskolai Tagintézmény diákjai kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
A verseny fordulói elődöntőből, előválogatóból és a döntőből álltak. Szerkezetlakatos szakmában az írásbeli elődöntő alkalmával közel 300 diák indult a megmérettetésen, ám közülük csak a legjobb 16 folytathatta a versenyt. A legjobb eredményt az SZL TISZK Vályi Tagintézményében végzős szerkezetlakatos tanuló, Hauch Zsolt István érte el, 94%-os eredménnyel. Második helyezett lett Sztojka-Kovács Gergő, valamint hetedik helyen végzett Kecskés József. Az elődöntő után az országos előválogató következett, melynek végén a 16 főből már csak heten juthattak tovább az országos döntőbe. A végső megmérettetésre a háromnapos Szakma Sztár Fesztiválon került sor, ahol Hauch Zsolt országos 4. helyen végzett, mentesülve ezzel a szakmai záróvizsga letétele alól. Sztojka-Kovács Gergő és Kecskés József két-két modulból kaptak felmentést. Felkészítő tanáraik: Kondor Gyula, Kalász Gábor, Izsó Gábor.
Varga Péter, szintén az SZL TISZK Vályi Tagintézményének végzős tanulója növénytermesztő gépüzemeltető, gépkarbantartó szakmában indult a versenyen. Az elődöntők után a legjobb 21 közé került, így folytathatta a versenyt egészen a döntőig, melyen országos 6. helyezést ért el. Ezzel az eredménnyel ő is mentesült a szakmai záróvizsga letétele alól. Felkészítő tanárai: Petrán István, Kántor István, Horváth József és Kondor Gyula.
- Azért a szerkezetlakatos szakmát választottam, mert mindig érdekeltek az ezzel kapcsolatos tevékenységek - mondta Hauch Zsolt István. - Tudtam, hogy minden évben van lehetőség jelentkezni az SZKT versenyre, ezért arra törekedtem, hogy tanulmányi eredményeim megfelelőek legyenek a bejutáshoz. A felkészülés a versenyre elég hosszadalmas volt és nagyon sok munkával járt számomra, és felkészítőim számára is. Izgalommal vártam a versenyfordulók eredményeit.
Legjobban a gyakorlati forduló tetszett, amely nagy kihívást jelentett, és mindig emlékezetes marad számomra. Örülök, hogy minden fordulón továbbjutottam, és országos 4. helyezést értem el. Mindez a felkészítő tanáraim és mesterem segítsége nélkül nem sikerült volna. Ezúton is szeretném megköszönni tanáraimnak, Kondor Gyulának, Izsó Gábornak, és mesteremnek, Kalász Gábornak a felkészítést!
Gratulálunk a sikerekhez!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

