Hírek
2020. Május 19. 10:58, kedd |
Helyi
Forrás: TEOL.HU
Online oktat táncot a Pántlika együttes
A jelenlegi koronavírusos járványhelyzet miatt a Tamási Művelődési Központ online folytatja munkáját az intézmény hivatalos Facebook-oldalán.
Az elmúlt napokban különböző témákban kaphattak játékot, vetélkedőt, felhívást az oldalra látogatók.
A Művelődési Központban működő tamási Pántlika néptáncegyüttes is bekapcsolódott a mindennapokba, miután a néptánc került előtérbe. Az első napon délelőtt dunántúli alaplépéseket tanulhattak a táncolni vágyók, késő délután pedig a Sárközbe kalauzolták őket. Azért választották ezt az utóbb említett tájegységet, mert első koreográfiájuk is sárközi táncokból épült fel, illetve több alkalommal is részt vettek a Sárközi Lakodalomban.
– Szívesen tettünk eleget a Tamási Művelődési Központ felkérésének, hiszen mi is az intézmény munkatársai vagyunk, minden héten legalább három alkalommal találkoztunk a próbák keretében – tette hozzá Kissné Kecskemét Eszter művészeti vezető.
A művelődési központtal közös tematika szerint állítják össze az anyagot, felhasználják az interneten található ismeretterjesztő anyagokat is.
A legfontosabb szempont, hogy olyan tájegységeket mutassanak be műsorukban, ahonnan az együttes hozott táncokat a közönség elé. Bíznak abban, hogy egyre többen kedvet kapnak a tánchoz, talán még új tagokkal is bővülhet a tánccsoport, a legkisebbektől akár a legidősebb, felnőtt korosztályig.
A 2003 óta aktívan működő együttes több tájegység táncaival megismerkedett és folyamatosan bővítik tudásukat, ismereteiket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.

