Hírek
2023. Április 03. 15:20, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Nyolcmilliárd forinttal támogatja a falusi kisboltokat a kormány
Nyolcmilliárd forint működési támogatást nyújt 2806 falusi kisboltot üzemeltető vállalkozásnak a kormány a Magyar falu programban - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.
A tenderen valamennyi, érvényes pályázatot benyújtó vállalkozás nyert, átlagosan 2,9 millió forintot költhetnek rezsire, bérleti díjra vagy bérre - közölte Gyopáros Alpár.
Hozzátette: a nyertesek névsora megtalálható a Magyar falu program, illetve a kormány honlapján - tette hozzá.
A politikus emlékeztetett arra, hogy a program indulása, 2019 óta már több mint ezermilliárd forintot költött az állam a kistelepülések fejlesztésére.
Elmondta: a támogatásokat az önkormányzatok mellett civil szervezetek és egyházközségek is igényelhették. A falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény) keretéből 40 ezer család kapott támogatást.
A falusi útalapból 3 ezer kilométernyi, falvakat összekötő mellékutat újítottak fel, illetve már 2021-ben pályázatot hirdettek a kisboltok fejlesztésére is.
Az 50 milliárd forintot akkor a kisboltoknak otthont adó épületek felújítására, illetve eszközök, például hűtőpultok, pénztárgépek vásárlására használhatták fel az üzemeltetők.
A támogatások célja, hogy növeljék a kistelepülések vonzerejét, ennek alapvető eleme egy működő kisbolt - mondta Gyopáros Alpár.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

