Hírek
2012. November 14. 17:38, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Önkormányzatok - Döntött a kormány az adósságátvállalásról
Az ötezres lélekszámúnál kisebb települések adósságát még az idén teljes egészében rendezi az állam, az ennél nagyobbak esetében pedig 2013 közepéig vállalja át az adósságállományt 40 és 70 százalék közötti mértékben - közölte a Belügyminisztérium (BM) önkormányzati államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, ismertetve a kabinet által elfogadott konszolidáció részleteit.
Tállai András kifejtette: az ötezer lakosúnál nagyobb települések esetében a helyhatóság iparűzési adóból származó bevételétől függ majd, hogy az idén szeptember 30-án fennálló kötelezettségből mennyit vesz át az állam, amely szerződést köt majd az önkormányzatokkal. A feladatot a BM mellett a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Miniszterelnökség fogja ellátni.
Elmondta, az összesen 1956 helyhatóságot érintő adósságátvállalás miatt az idei és a jövő évi költségvetést is módosítani kell.
Az államtitkár tájékoztatása szerint az adósságkezelés technikai részleteit az Államadósság Kezelő Központ végzi majd el 2013. június 30-áig, tehát "a jövő év félévéig lényegében közel kétezer önkormányzati fog megmenekülni az adósságától".
A kormány döntött arról is, hogy az önkormányzati rendszer veszélyes mértékű eladósodásának jövőbeni megakadályozása érdekében több törvényt is szigorítani kell - folytatta.
Tállai András kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy a stabilitási törvény az idei évtől szabályozza az önkormányzatok éven túli hitelfelvételét és kötvénykibocsátását. Megjegyezte továbbá, hogy egy, a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz fűzött módosító indítvány meghatározná az önkormányzatok új, feladatalapú finanszírozásának szabályait is. Ezt azt jelenti, hogy az önkormányzatok a jövőben nem kaphatnak szabadon felhasználható állami támogatást, csak meghatározott feladatokra kérhetnek költségvetési pénzt - fejtette ki az államtitkár.
A kormány képviselője szólt arról is, az önkormányzatok konszolidációja csak akkor lehet teljes, ha az minden kötelezettségvállalásra kiterjed, a kabinet ezért megvizsgálja miként lehetséges a folyószámlahitelek átvállalása.
Tájékoztatása szerint az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságkonszolidációja 95-100 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást igényel a tavaly év végi adatok alapján, míg a nagyobb várások összesen legalább 512 milliárd forintos hitelátvállalása állami tőketörlesztéssel és kamatfizetéssel jár, ami évente 50-100 milliárd forinttal terhelheti a költségvetést.
Giró-Szász András kormányszóvivő a miniszterelnök korábbi szavait megerősítve elmondta, a kormány első lépésben az önkormányzatokkal kíván megállapodni, a bankok addig legfeljebb technikai egyeztetésekre, a tárgyalás előkészítésére számíthatnak. A kabinet pénzintézetekkel kapcsolatos álláspontjára vonatkozó kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, "semmi újdonság nincs abban, ami a magyar sajtóban megjelent", vagyis a kormány tudja, hogy a "hitelminősítők milyen protokollal működnek", éppen ezért "felelőssége teljes tudatában dönt" majd a hitelátvállalás módjáról.
Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című októberi budapesti rendezvényen jelentette be, hogy 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket