Hírek
2016. Március 11. 07:16, péntek |
Helyi
Forrás: teol.hu, Balázs László, fotó: Makovics Kornél
Nincs veszélyeztetett település
Imponáló számadatokat tud felmutatni a Tamási Rendőrkapitányság. Mindezt úgy, hogy plusz településekkel bővült illetékességi területe, és a migráció is új kihívást jelentett az állomány számára
2010-től folyamatosan csökken a bűncselekmények száma a kapitányság illetékességi területén.
– A lakosság szubjektív biztonságérzetét negatív irányba befolyásoló bűncselekmények száma folyamatosan csökkent a területünkön – ebben benne van a vagyon elleni is –, összességében közel egyharmadára redukálódott: 2014-ben sikerült az 1000 bűncselekményszám alá lemenni, ezeket az adatokat tartjuk. Kiemelném, hogy annak ellenére sikerült a csökkenő tendenciát megtartani, hogy négy településsel bővült a kapitányság illetékességi területe. A négy falu mintegy 100 négyzetkilométernyi területet és 4 ezer lakost jelent – mondta dr. Bognár Szilveszter ezredes, a Tamási Rendőrkapitányság vezetője.
A bűncselekmények struktúrájában a vagyon elleni bűncselekmények vannak túlsúlyban, ez mintegy 50 százalékát képezi az összesnek.
– A testi sértések, személy elleni bűncselekmények területén is sikerült csökkenést elérnünk. Egyedül a betöréses lopások száma stagnál, az idei
évben is nagyon sok feladatunk lesz, hogy ezek felderítését tovább folytassuk – folytatta a rendőrségi főtanácsos. – Éppen ezért az idei évben már január-februárban Simontornyán és Hőgyészen is megkezdtük a bűnügyi portyaszolgálatot. Folyamatosan elemezzük a bűncselekmények alakulását, kiemelten a sötétedés után elkövetett betörésekre fókuszálva.
A közterület rendjére, közbiztonsági tevékenység vonatkozásában a kapitányság illetékességi területén rossz közbiztonságú, rossz megítélésű, veszélyeztetett település nincs.
– Nemrég jött vissza az a kérdőív, amit minden évben az országos rendőrfőkapitány ad ki. A felmérésben a tamási kapitánysághoz tartozó
települések lakosságától, önkormányzatoktól nem kaptunk rossz értéket. Sőt, a lakosság visszajelzése inkább pozitív. Fontos, hogy tavaly mintegy
húszezer órával növeltük a közterületi óraszámot, és ezt annak ellenére sikerült megvalósítani, hogy jelentős mértékben terhelte a kapitányságot a
migrációs válság – szögezte le dr. Bognár Szilveszter. – Tavaly augusztus 27-től tíz esetben teljesítettek szolgálatot a határon kollégáim. A távol lévő
kollégák pótlását sikerült úgy megoldani, hogy az emberek ebből semmit nem vettek észre, az illetékességi területünk közbiztonságát garantálni tudtuk.
Fontos, hogy sem a bűncselekményszám, sem a közlekedésbiztonsági helyzet, sem a közterületek, a települések rendjében negatív változás nem
következett be. Köszönhetően annak, hogy a kapitányság állományában átszerveztük a szolgálatot. A bűnügyi-igazgatásrendészeti szolgálati ágat is
bevontuk a közterületi járőrtevékenységbe, illetve nagy mennyiségű, 15 ezer túlórát használtunk fel, ennek nagy részét a közterületi jelenlétre fordítottuk.
Bár a migráció új feladat volt és jelentős kihívásokat jelentett, nem növekedett a bűnözés és a közterületi rendzavarások száma. Közbiztonsági vonalon még kiemelném, hogy jelentős számban hajtottunk végre igazoltatásokat, amely elsősorban a bűncselekményt elkövető, területünkre ilyen szándékkal érkező, vagy éppen körözött személyek elfogására irányult. Ezzel párhuzamosan csökkent a szankcionáló eseteink száma.
A rendőrségen elvárt és bevezetett intézkedési kultúraváltás követelményeit követve igyekeztek olyan rendőrségi intézkedéseket foganatosítani, amelyek
elsősorban a lakosság segítését célozzák meg, és nem a szankcionáló büntető intézkedéseket helyezték előtérbe. Ugyanakkor az elfogások, előállítások, kényszerintézkedések száma nem csökkent. Azt a számadatot hozták, ami az elmúlt évekre is jellemző volt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

