Hírek
2014. Július 10. 12:02, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI, fotó: sportfm.hu
Nemzetközi vitorlázórepülő-verseny Őcsényben
Nyolc ország hetvennégy versenyzője vesz részt a Tolna megyei Őcsényben az 59. magyar vitorlázórepülő nemzeti bajnokságon
A verseny egyben a jövő évi Európa-bajnokság főpróbája is lesz – közölte az MTI. Kovács Mihály, az egyesület elnöke elmondta: a július 12-től 22-ig tartó versenyre eddig 49 magyar és 25 külföldi versenyző nevezett; a hazai résztvevők között ott lesz a válogatott több tagja, és várják Gulyás György világbajnok nevezését is. A magyarok mellett osztrák, cseh, német, olasz, lengyel, román és szlovén pilóták indulnak. A repülők a versenyszámokban gépkategóriától függően 300-500 kilométer kilométert tesznek meg motor nélkül; a közönség számára délelőtt 11 órától a vitorlázórepülők felvontatása majd 17 és 18 óra között a visszatérésük lehet a leglátványosabb – tette hozzá Kovács Mihály. Az őcsényi egyesület tavaly kapta meg a 2015-ös, 18. vitorlázórepülő Európa-bajnokság rendezési jogát, a kétévenkénti kontinensviadalra legalább 15 ország mintegy nyolcvan versenyzőjét várják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

