Hírek
2016. December 01. 10:41, csütörtök |
Helyi
Forrás: police.hu
Műtrágyát loptak Nagykónyiban, majd eladták
A tamási rendőrök nyomozást indítottak, amelynek eredményeként a napokban azonosították a műtrágyalopás elkövetőit
Egy nagykónyi mezőgazdasági szövetkezet képviselője feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik 2016. augusztus 31. és 2016. szeptember 13. közötti időben a szövetkezet telephelyéről eltulajdonítottak 2500 kilogramm műtrágyát. A lopással okozott kár közel 350 ezer forint - informálta portálunkat Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A tamási rendőrök nyomozást indítottak, amelynek eredményeként a napokban azonosították a műtrágyalopás elkövetőit, egy 34 éves, egy 30 éves, valamint egy 19 éves iregszemcsei férfit. A nyomozók az elkövetőket előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését beismerték, szabadlábon védekezhetnek. A lopott műtrágyát az egyik gyanúsított ismeretlen személynek eladta.
Az ügyben a további eljárást a Tamási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

