Hírek
2016. Május 31. 10:36, kedd |
Helyi
Forrás: TÖTE
Mozgalmas hétvégéjük volt a tamási tűzoltóknak
Kettő első helyezett diák csapat, négy gyermeknapi rendezvény, három káreset - ez jellemzi a Tamás Önkormányzati Tűzoltóság hétvégéjét.
Szombaton a délutáni órákban Iregszemcsére kapták riasztást, ahol egy szolgálati lakás fürdőszobájában levő mosógép elektromos zárlat következtében kigyulladt. Az ott tartózkodók kézi tűzoltó készülékkel megkezdték a tűz oltását, melynek hatására az nem terjedt át sem a felső szintre, sem a szomszédos helyiségekre. Az egység a kiérkezést követően az épületet átvizsgálta, átszellőztette, a parázsló részeket feltárta, majd megszüntette az izzást.
Az éjszakai órákban egy beépítet tűzjelző berendezés téves jelzésére kellett vonulni a Tamási egységnek.
A káresetek mellett a szombati napon Fürged, Értény valamint Újireg településeken gyermeknapi rendezvények keretében tartottak technikai bemutatót valamint habpartit.
Vasárnap szintén mozgalmas nap volt, hiszen ezen a napon került megrendezésre a Megyei Tűzoltóverseny Pakson, melyen a Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesület két diák csapata is részt vett. A felkészülésbe fektetett munka meghozta a várt eredményt, hiszen diák lány, valamint diák fiú kategóriákban is a Tamásiak szerezték meg az első helyet.
A délután ismét a gyermekeké volt, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan idén is kinyitotta kapuit a tűzoltó laktanya. Színes programokkal várták a kicsiket és nagyokat egyaránt. A teljesség igénye nélkül az alábbi programok közül választhattak a laktanyába látogatók: füst sátor, konyhatűz bemutató, aszfaltrajz, színező, tálcatűz oltás.
Javában zajlott a gyermeknapi rendezvény, mikor is riasztás érkezett, miszerint Iregszemcse külterületén közúti baleset történt. A szülők, valamint gyermekek közül sokan azt gondolhatták, hogy ez is a rendezvény része, az eset azonban valós volt. Az egység 5 fővel vonult a helyszínre, ahol a felborult gépjárművet talpra állították, majd áramtalanították. A gépjármű vezetőjét könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
Természetesen a nap fénypontja a késő délután megrendezett habparti volt, melyre szép számmal érkeztek érdeklődők.


Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

