Hírek
2020. Április 23. 11:23, csütörtök |
Helyi
Forrás: teol.hu
Minikoncert csendül fel több település közterén
Az elkövetkező hetekben 11 megyében több mint 120 minikoncert hangzik el a Filharmónia Magyarország szervezésében a köztereken, Tamásiban is.
A közönség az ablakokból, erkélyekről, lakásokból, balkonokról, a házak kertjeiből hallgathatja majd a koncerteket, mivel olyan köztereken csendülnek fel, amelyek környezetéből jól látható és hallható lesz a produkció – közölte a Filharmónia Magyarország.
Tájékoztatásuk szerint a sorozat szerdán Bátaszéken és Szekszárdon indult, az elkövetkező napokban pedig többek között Kalocsa, Kecskemét, Orosháza, Szarvas, Békéscsaba, Mezőkövesd, Karcag, Mezőtúr, Pásztó, Balassagyarmat, Sátoraljaújhely, Kisvárda, Veszprém, Siklós, Barcs, Nagykanizsa, Tamási, Dombóvár és Kaposvár közterein csendül fel a zene.
A minikoncertek helyszíneiről csütörtöktől a filharmonia.hu és a terzene.hu oldalakon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Mint a közleményben felidézik, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága kezdeményezésére tavaly október 1-jén, a zene világnapján indult útjára a Térzene program, amelynek célja, hogy minél több emberhez elérjen a klasszikus zene. Az eredeti tervek szerint parkokban, zenepavilonokban szólalt volna meg a muzsika.
A Filharmónia Magyarország online kínálattal is várja a közönséget: Facebook- és weboldalára naponta újabb érdekességek, hangfelvételek, koncertek, hangszerbemutatók és zenei ajánlók kerülnek fel.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 11:00, vasárnap | Helyi
Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában
A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.
2026. Január 09. 17:57, péntek | Helyi
Lakossági tájékoztató sikosság mentesítésről Tamásiban
A téli időjárás mindenki életét megnehezíti, ezért kiemelten fontos, hogy a közterületi utak járdák, terek tisztán tartásáról és síkosság mentesítéséről folyamatosan gondoskodjunk.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

