Hírek
2015. November 04. 08:17, szerda | Helyi
Mindene a gyógyítás
2015-ben dr. Hóbor Bélának ítélte oda a képviselő testület a Pro Urbe Tamási kitüntető címet.
Városunk Önkormányzata 1994 óta adományoz „Pro Urbe Tamási” kitüntetést olyan személyeknek vagy szervezeteknek, akik illetve amelyek tevékenysége a város gazdasági, társadalmi, kulturális stb. életében, fejlődésében kiemelkedő jelentőségűnek bizonyult.
dr. Hóbor Béla 1937. május 12-én született Szentgyörgyvölgyön, Zala megyében. A Zalaegerszegi középiskola után 1961-ben a Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerzett általános orvosi diplomát, majd 1965-ben gyermek-szakorvosi vizsgát, közben a pécsi gyermekklinikán dolgozott. 1998-ban hagyományos Kínai szakorvosi vizsgát, majd 2007-ben francia homeopátia szakorvosi vizsgát, 2010-ben pedig magyar homeopátia szakorvosi vizsgát tett. Az egyetem elvégzése után gyermekorvosi praxisát Tamásiban 1965-ben kezdte meg. Az idei az utolsó év amit praktizálással tölt. 50 évet a Tamási és környéke lakosai szolgálatában töltött el lelkiismeretesen, mint gyermekorvos, ügyeletes orvos 40 éven keresztül, valamint iskolaorvos. Az 50 év alatt, Tamási és környéke lakosait kb. 135.000 alkalommal látta el, nem számolva az iskolaorvosi feladatokkal járó gyermeklétszámot. Tamásiban elérhetővé tette a homeopátia, valamint az akupunktúra gyógyászatot is, mind a környéken élőknek, mind a külföldről ideutazó (nyaraló, pihenő) embereknek, ezzel is színesítve a városban elérhető lehetőségeket. A mai napig aktív tanulással tölti a szabadidejét, nyitott a különböző alternatív medicinák iránt, a modern orvoslással párhuzamosan.
Mindene a gyógyítás! Szerencsés ember az, akinek a szakmája egyben a hobbija is.
A hivatás iránti elkötelezettséget és szeretetet egyik gyermeke, valamint egyik unokájaszámára is életúttá tette.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 11:00, vasárnap | Helyi
Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában
A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.
2026. Január 09. 17:57, péntek | Helyi
Lakossági tájékoztató sikosság mentesítésről Tamásiban
A téli időjárás mindenki életét megnehezíti, ezért kiemelten fontos, hogy a közterületi utak járdák, terek tisztán tartásáról és síkosság mentesítéséről folyamatosan gondoskodjunk.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

