Hírek
2014. Augusztus 11. 11:12, hétfő |
Helyi
Forrás: TMRFK, fotó: baranyanet.hu
Megütötte, és követte a lakásba
Vádemelési javaslat született az 57 éves tamási férfi ellen
Egy tamási nő tett feljelentést a rendőrségre, mivel ismerőse, S. Ferenc még május 12-én 21 óra körüli időben bántalmazta őt.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi egy tamási társasház folyosóján előzetes szóváltást követően két alkalommal megütötte a sértettet, aki nekiesett a falnak, majd felszaladt a lakásába. S. Ferenc utána ment, kiabált vele, és a felszólítás ellenére sem akart távozni. A nő ekkor értesítette a rendőrséget.
A helyszínre érkező egyenruhások S. Ferenc 57 éves helyi lakost a Tamási Rendőrkapitányságra előállították, és magánlaksértés vétség, valamint könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrség a nyomozást lezárta, az ügyben keletkezett iratokat 2014. augusztus 7-én vádemelési javaslattal a Tamási Járási Ügyészségnek átadta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

