Hírek
2014. Június 30. 12:40, hétfő | Helyi sport
Már a Birkózó Diákolimpián is bizonyítanak a tamási aikidósok
Május 31-én került megrendezésre szabadfogású birkózás sportágban a II. korcsoportosok országos döntője a Diákolimpián
Tolna megyét a versenyen két diák képviselte, mindkettejük a Tamási Aranyszarvas KSHE grappling és aikido iskola növendéke: 35 kg-ban az iregszemcsei Lückl Levente, és 50 kg-ban a tamási Király Balázs.
Tizenhárom súlycsoportban 240 „birkózócsemete” küzdött a bajnoki címekért. A versenyzők nem egyesületük, hanem általános iskoláik színeit képviselték a szentesi sportcsarnokban. Itt rendezték három szőnyegen az idei szabadfogású Birkózó Diákolimpiát a 2003-2004-ben születettek számára. A 10-11 évesek megmérettetése méltó tisztelgés volt a szentesi születésű Dr. Papp László, egykori olimpiai ezüstérmes birkózó előtt, aki egyben a csarnok és a verseny névadója is volt.
A két versenyző első alkalommal vett részt birkózó versenyen, hiszen ők a grappling sport eredményes bajnokai. A résztvevők magas száma, és az erős mezőny ellenére mindkét fiúnak sikerült a saját korcsoportjában a 8 közé jutás! Leventének 35 fős, Balázsnak 15 fős mezőnyben kellett bizonyítania a tehetségét. Hatalmas eredmény ez, hiszen olyan jeles, tradicionális klubokkal szemben kellett helyt állni a szőnyegen, mint a Ferencváros, Vasas, Csepel, Spartacus, stb.
Az Aranyszarvas KHSE Szőts Gábor mester vezetésével tavaly ősszel csatlakozott a Magyar Birkózó Szövetséghez, hogy részt vegyen az utánpótlás nevelésében. A két versenyző felkészítésében a kaposvári birkózó iskola nyújtott segítséget. Gratulálunk az elért eredményhez, és hasonlóan jó eredményeket kívánunk a továbbiakra! Elsőként a soron következő, június 21-én Orgoványban megrendezésre kerülő országos Gyermek Brazil Jiu-Jitsu Bajnokságra, ahol az egyesület több versenyzővel is képviselteti majd magát!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. Április 30. 13:00, csütörtök | Életmód
Sűrítik a hajójáratokat Fonyód és Badacsony között a hosszú hétvégén
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és Badacsony között - közölte a Balatoni Hajózási (BAHART) Zrt. a honlapján.
2026. Április 30. 12:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Luis Enrique: nem láttam még ilyen ritmusú mérkőzést
Nemcsak a futballszurkolókat, hanem a főszereplőket is ámulatba ejtette kedden a címvédő Paris Saint-Germain és a Bayern München Bajnokok Ligája-elődöntős összecsapása, amelyen a házigazda párizsiak 5-4-re nyertek.

