Hírek
2023. December 21. 07:48, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Magyarország 11. a világon az egymillió főre jutó Nobel-díjasok számában
Magyarország 11. a világon az egymillió főre jutó Nobel-díjasok számát tekintve - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes-államtitkára az Ifjú Fizikusok Magyar Versenyének ünnepélyes díjátadó
Bódis László tíz díjazottat köszöntött, közülük kerülnek majd ki az Ifjú Fizikusok Nemzetközi Versenyén induló magyar csapat tagjai. Közölte, azért fontos Magyarország számára a tudomány, mert a nagyjából tízmilliós lélekszám és a korlátozott mennyiségben rendelkezésre álló természeti erőforrások mellett a szürkeállomány az, amire számíthatunk. Ezt, mint mondta, a jelenlévők, a jövendő fizikusok is hordozzák a tehetségükben.
A helyettes-államtitkár úgy fogalmazott: a magyar gazdaság versenyképessége azon fog múlni, hogyan hasznosítjuk ezt a tudást, tehetséget.
A sikeres kutatáshoz, így a Nobel-díjhoz vezető eredményekhez három dolog kellett - mondta Bódis László az idei két magyar díjazott nyilatkozatai alapján. Ezek "a csapatszellem, a kitartás és a kutatások hasznossága" - foglalta össze, majd kiemelte a kutatások társadalmi hatásainak fontosságát, amelyek közé sorolta, mint legaktuálisabbakat, az energia körüli kérdéseket, az éghajlatváltozás kihívásait, és a mesterséges intelligencia hatásait.
Gazdasági értelemben azok az igazán nagy innovációk, tudományos eredmények, amelyek a gyakorlatba átültethetők - fogalmazott Bódis László.
Jenei Péter, a zsűri elnöke elmondta: a szokásosnál sokkal nehezebb volt kiválasztani azt a tíz középiskolást, akik közül egy fél évig tartó felkészítés után kialakul majd, kik lesznek az öt fős csapat tagjai, akik a 2024 júniusában Budapesten rendezendő fiatal fizikusok világversenyén Magyarországot képviselik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 16:00, péntek | Életmód
Utolsó napjához ért az Artemis II, a Hold körüli újabb űrrepülés
Utolsó napjához ért csütörtökön az Artemis II, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hold-programjának legénységgel végzett első Hold körüli űrrepülése.
2026. Április 10. 14:00, péntek | Életmód
Agrometeorológia: pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók
Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
2026. Április 06. 14:00, hétfő | Életmód
Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás
A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
