Hírek
2020. Október 15. 11:46, csütörtök | Helyi
Letartóztattak két férfit, akik a már több halálos áldozatot is szedő bika nevű droggal kereskedtek
A főkapitányság közlése szerint a bika nevű drog Tolna megyében eddig két fiatal halálát okozhatta.
Letartóztatott két szekszárdi, az elmúlt hónapokban dizájner drogokkal kereskedő férfit a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája – közölte a Tolna Megyei Főügyészség az MTI-vel. A nyomozás adatai szerint a harminckét és harmincnyolc éves férfi egy szekszárdi lakásból árulta az új pszichoaktív anyagokat, köztük a bika nevű drogot, amely feltehetően már több ember halálát okozta. A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai szeptemberben és októberben több, bódult állapotban lévő embert ellenőriztek Szekszárd egyik városrészében, akiktől hasonló – az előzetes vizsgálatok szerint – új pszichoaktív anyagot foglaltak le. A rendőrök eljutottak a terjesztőkhöz, akiket október 9-én őrizetbe vettek. Lakásukban nagy mennyiségű, előre kiporciózott tiltott szert foglaltak le. A nyomozó hatóság a két férfit bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsítja, a bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A nyomozási bíró a Szekszárdi Járási Ügyészség indítványára egy hónapra tartóztatta le a gyanúsítottakat. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnapi közleményében azt írta, hogy a két férfi lakhelyén csaknem kétszáz adag dizájner drogot, a csomagolásukhoz szükséges eszközöket és készpénzt foglaltak le. A főkapitányság közlése szerint a bika nevű drog Tolna megyében eddig két fiatal halálát okozhatta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

