Hírek
2016. Február 15. 14:48, hétfő |
Helyi
Forrás: teol.hu
Legjobbak lettek a tamási diákok
Kiválóan szerepeltek a Tamási Általános Iskola 8. osztályos tanulói a február elején a Székesfehérváron megrendezett német szövegértési versenyen.
Mint arról Dobos Rita iskolatitkár tájékoztatott, a heti három illetve öt órában idegen nyelvet tanuló diákok tudását a verseny házigazdája, a székesfehérvári Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola nyelvtani és szövegértési feladatokkal tesztelte. Hohner Edit és Balogh Árpádné felkészítő tanároktól megtudtuk: a gyerekek számára nem okozott nehézséget ez a komoly megmérettetés, hiszen az iskolában hasonló, nyelvvizsga típusú feladatok gyakorlásával sajátítják el a német nyelvet - írja a teol.hu.
A tamási iskola csapatából Nováky Csilla az előkelő 1. helyezést érte el, amivel ECL nyelvvizsga lehetőséget nyert, ennek díját a versenyt hirdető iskola finanszírozza majd. A megmérettetésre nevező további öt tanuló is igen szép eredménnyel büszkélkedhet, hiszen a 68 fős mezőnyben mindannyian az első 10 között végeztek. A Tolna megyei diákok teljesítménye azért is kiemelkedő, mert a német nyelv oktatásában vezető szerepet játszó budapesti, székesfehérvári és esztergomi iskolák tanulóit utasították maguk mögé.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

