Hírek
2013. Március 19. 10:24, kedd |
Helyi
Forrás: NFH
Laboratóriumi Nyílt Nap
A Fogyasztók Világnapja alkalmából 2013. március 12-én harmadik alkalommal került megrendezésre a Laboratóriumi Nyílt Nap Tamásiban a Vályi Péter Szakképző Iskolában.
Harmadik alkalommal rendezték meg a Szent László Szakképző Iskola TISZK, a Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közös szervezésében a Laboratóriumi Nyílt Napot Tamásiban, a Vályi Péter Szakképző Iskolában.
Az oktatási intézmény, mint örökös ÖKOiskola, nagy hangsúlyt helyez arra, hogy tanulóit a tananyagot támogató, azon túl nyúló hasznos ismeretekhez juttassa, különböző rendezvényeknek helyt adva.
A 2013. március 12-én 10-14 óráig tartó fogyasztóvédelmi rendezvény célja a szervezők együttműködése alapján, a fiatalok tudatos vásárlóvá válásának elősegítése volt.
A rendezvényen az NFH két laboratóriuma – a mechanikai és villamos, valamint az élelmiszer és vegyipari – mutatta be tevékenységét, a vizsgálati módszereket, valamint néhány forgalomból kivont veszélyes terméket. Az NFH laboratóriumainak munkatársai készségesen válaszoltak a bemutatott veszélyes termékekkel kapcsolatos kérdésekre, valamint kérésre a látogatók által hozott napszemüvegek és bizsuk, karórák biztonságossági vizsgálatát is elvégezték.
A rendezvény nem csak a középiskolás korosztályt szólította meg, hiszen az NFH internetes felületén az „OKOSKOSAR” már a kisiskolásokat is, ha játékosan is, de felvezeti a tudatos vásárlóvá válás útjára. A közeli általános iskolából folyamatosan érkeztek alsó tagozatos osztályok, akiknek a felügyelőség munkatársa, Takács Zoltán felügyelő három laptopon és egy kivetítőn mutatta be az „OKOSKOSAR” érdekes és játékos felületét PICI LILI-vel és társaival. A 7-10 éves gyerekek nagy érdeklődéssel szívták magukba a sok új, és hasznos információt.
A középiskolás diákok részére is rendelkezésre állt két laptop, amelyen a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - www.nfh.hu - internetes oldalával ismerkedhettek meg. A szervezők remélik, hogy ezután már az egyéb közösségi oldalak mellett néha a fogyasztóvédelmi ismereteket napi frissítéssel közlő internetes felületre is eljutnak a diákok.
Összességében egy igen színes, és nagyszámú - 250-300 fő - érdeklődőt magába foglaló rendezvényen túl, már a folytatást tervezik a szervezők.
A felügyelőség munkatársai Tolna megye többi városába, az ott lévő szakközépiskolákba is szeretné elvinni a tudatos vásárlóvá válás ismereteit!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 11:14, hétfő | Helyi
30 éve halt meg Würtz Ádám grafikus
Halálának 30. évfordulója alkalmából Tamásiban a DámPont Ökoturisztikai Látogatóközpontban emlékkiállítása nyílt május 11-én.
2024. Május 08. 13:55, szerda | Helyi
Színes programokkal várja Tamási a Tour de Hongrie mezőnyét
Részletek cikkünkben olvashatók. Nagyításhoz kattintson a képre.
2024. Május 03. 16:03, péntek | Helyi
Építési telkeket értékesít Tamási Város Önkormányzata
Tamási Város Önkormányzata nyilvános pályázatot ír ki a tulajdonát képező 6 db 800 m2 térmértékű és 2 db 1200 m2 térmértékű építési telek értékesítésére.
2024. Április 29. 08:49, hétfő | Helyi
Az év Tolna vármegyei rendőre Tóth Nándor
A Rendőrség Napja alkalmából az Év Tolna Vármegyei Rendőre elismerést azok a rendőrök kaphatják meg, akik kiemelkedően eredményes szakmai munkát folytatnak és szolgálatukat példaértékűen, fegyelmezetten látják el.