Hírek
2019. Szeptember 23. 08:22, hétfő | Helyi
Krisna-völgyben kirándulhattak
A Tamási és Környéke Szociális Központ szervezésében tamási nyugdíjas korú lakosai részt vehettek egy kiránduláson a Krisna-völgyben.
Szabadosné Vastag Edina intézményvezető elmondta: a kirándulást úgy szervezték, hogy az egybeessen a három napos Krisna-völgyi búcsú egy napjával. Örömmel tapasztalták, hogy igen nagy érdeklődés övezte a programot, az 50 fős autóbusz hamar megtelt a kirándulni vágyó nyugdíjasokkal. - Reggel 8:30-kor indultunk Tamásiból és az egész napot, a délután 18 órai indulásig a Krisna-völgyben töltöttük – osztotta meg velünk Szabadosné Vastag Edina. - A délelőtt folyamán közösen látogattunk meg programokat, helyszíneket: dísztavak, pavilonok, emlékművek, kis szentélyek mentén jutottunk el a néhány évvel ezelőtt felújított iskolához, megnéztük a játszóházat, majd a szentélyt is, ahol egy vendégvezető kísért minket körbe, közben mesélt a völgy lakóinak mindennapjairól, a völgy létrejöttéről. A közös programokat az ebéd elfogyasztása követte, melyet előre megrendeltünk. Érdekes utazást tehettünk az ottani ízek világába. Mivel a Krisna tudatú emberek sem húst, sem tojást, sem halat nem fogyasztanak, ezért kíváncsian vártuk a zöldséges egytálételből, jázmin rizsből, sült krumpliból, bundában sült zöldségből, pikáns-csípős mártásból, indiai lepénykenyérből és rózsavizes limonádéból álló ebédünket. A közösen elfogyasztott étel után kirándulóink kedvükre bebarangolhatták a völgyet. Aki úgy érezte, hogy nagyon fárasztó gyalog a völgy bejárása, igénybe vehette az ökrös szekeret, valamint a kisvonatot e célra. A vállalkozó kedvűek kipróbálhatták az íjászkodást, részt vehettek meditációs tréningen, felpróbálhatták a szárit, illetve süthettek indiai lepényt is. Ezen a napon került megrendezésre a HOLI, ami egyfajta játékos, vidám, önfeledt mulatság, mely során az emberek táncolva ünnepelnek, miközben színes festékpor hullik rájuk. Ez is egy nagyon látványos, és szemet gyönyörködtető látni való volt. A Krisna-völgy 266 hektáros területen a természetbarát eszközök, technológiák jegyében működik. A villamos energiát szélmalmok, napelemek segítségével állítják elő, az ivóvizet kutakból biztosítják, és hagyományőrző jelleggel történik a mezőgazdasági termelés, a raktározás. Aki elfáradt volna eme sok-sok program/élmény forgatagában, az a nagyszínpad sátra alá leülve, az egész délután tartó különböző zenés, táncos, színházi előadásokat nézve pihenhette ki magát. A nap végén mindenki tele élménnyel, és mesélni valóval tért haza egy olyan kirándulásról, ami egy kicsit visszavitt minket a múltba, ugyanakkor sok újdonsággal szolgált. - Köszönetünket szeretnénk kifejezni a tamási Város Idős Lakosságáért Alapítványának, ami Tamási Város Önkormányzata által kiírt pályázaton nyert összeggel támogatta a kirándulásunkat. Köszönjük a Szabó Tours Kft-nek az utazás lebonyolításához biztosított autóbuszt, a rugalmas hozzáállást – zárta gondolatait az intézményvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 11:00, vasárnap | Helyi
Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában
A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.
2026. Január 09. 17:57, péntek | Helyi
Lakossági tájékoztató sikosság mentesítésről Tamásiban
A téli időjárás mindenki életét megnehezíti, ezért kiemelten fontos, hogy a közterületi utak járdák, terek tisztán tartásáról és síkosság mentesítéséről folyamatosan gondoskodjunk.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

