Városlista
2026. február 26, csütörtök - Edina

Hírek

2019. December 11. 10:41, szerda | Helyi

Közel harminc millió forintnyi támogatás jutott Tolna megyébe

Közel harminc millió forintnyi támogatás jutott Tolna megyébe

A Tamási Önkormányzati Tűzoltóság 3 400 000 forint támogatásban részesült.

Tizenhét önkéntes tűzoltó egyesület, három önkormányzati tűzoltóság és hat önkéntes mentőszervezet részesült összesen közel harminc millió forint támogatásban az idei pályázatokon, melyeken az elnyert eszközöket már át is vehették az egyesületek, tűzoltóságok és mentőszervezetek képviselői.
Dr. Balázs Gábor tű. ezredes, megyei igazgató elmondta, hogy 2019-ben ismét hétszázmillió forint összértékű támogatást osztott szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek között, melyből százmillió forint a mentőszervezetek, hatszázmillió forint a tűzoltó egyesületek között került szétosztásra. Tolna megyéből tizenhét egyesület nyújtott be pályázatot, mindannyian sikeresen pályáztak, összesen több mint tizenhat millió forint összegű támogatást kaptak. A sikeresen pályázó hat mentőszervezet több mint kétmillió forintnyi eszközzel lett gazdagabb. Az önkormányzati tűzoltóságoknak is jutott támogatás, melyből a három Tolna megyei tűzoltóságnak közel tizenkét millió forint jutott. Az igazgató megköszönte az önkéntesek és az önkormányzati tűzoltóságok munkáját és azt kívánta, hogy új eszközeiket elsősorban gyakorlatok alkalmával kelljen használniuk, éles bevetésen lehetőleg minél kevesebbet. Az igazgatósággal hosszú évek óta működő kiváló kapcsolat, valamint az önkéntes tűzoltó egyesületek, az önkormányzati tűzoltóságok, önkéntes mentőszervezetek magas szakmai munkája és az évről évre frissülő eszközpark a garancia Tolna megye biztonságára – hangzott el dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző beszédében. A Tamási Önkormányzati Tűzoltóság 3 400 000 forint támogatásban részesült, melyből akkumulátoros feszítő vágó berendezés, informatikai eszközök valamint a gépjárműfecskendők javítási költségei kerültek finanszírozásra. A Tamási Önkéntes Tűzoltó Egyesület összesen 1 156 239 forint támogatásban részesült, melynek keretében egyéni védőeszközöket, tűzoltó szakfelszereléseket vehettek át.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 17. 19:50, kedd | Helyi

Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban

Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.

2026. Február 13. 11:00, péntek | Helyi

Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar

A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!

2026. Február 12. 10:01, csütörtök | Helyi

„Biztonságos számlára” utaltattak a csalók közel kétmilliót egy tamási nővel

A napokban tett feljelentést a Tamási Rendőrkapitányságon az a helyi nő, akit telefonon keresett meg egy ismeretlen, aki banki ügyintézőnek adta ki magát.

2026. Február 09. 20:07, hétfő | Helyi

Fellökte egy autós a szabálytalan kerékpárost Tamásiban

Február 6-án, pénteken röviddel kilenc óra előtt Tamásiban történt egy sérüléses baleset.