Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2017. Július 17. 08:25, hétfő | Helyi

Komoly küzdelmek folytak a válogatón

Komoly küzdelmek folytak a válogatón

Tamásiban rendezték meg a 3. Magyar Combat Wrestling válogatót. A Vályi Péter Szakképző Iskola sportcsarnokába összegyűlt nézők izzasztó küzdelmeknek lehettek szemtanúi.

A 2017 szeptemberében Japánban megrendezendő világbajnokságra válogatták a versenyzőket, akik felnőtt, junior és veterán korcsoportokban mérettették meg magukat. Délelőtt 10 órakor kezdődtek a gyerek, junior és kadett korosztályok küzdelmei, majd rövid pihenő után a felnőttek léptek a szőnyegre. A japánokkal való együttműködés eredménye, hogy minden évben egy úgynevezett superfighttal indul a felnőttek versenye, ami azt jelenti, hogy két kiemelkedő versenyző csap össze kezdésként. Idén az egyik Szőts Gábor, az Aranyszarvas KHSE versenyzőinek edzője volt, ellenfele pedig Vass Krisztián, aki kevert harcművészetekben komoly eredményekkel büszkélkedhet. – Krisztián közel 10 évvel fiatalabb nálam, és egy kicsit nehezebb is, szerencsére mégis sikerült legyőznöm őt, kemény küzdelem volt – mesélte Gábor. – Különösen nehézzé tette számomra, hogy aznap sok dologra kellett összpontosítanom szervezőként is, a küzdelem előtt lezajlott gyerekversenyeken pedig mindig nagyin ideges vagyok, ilyenkor nem is eszik rendesen az ember, rettenetesen meleg is volt, így amikor felkerültünk a szőnyegre, mindketten alaposan le volt már izzadva. Erős ellenfél volt, a nézők pedig kemény küzdelemnek lehettek szemtanúi, és örülök, hogy ilyen sokan megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Jelenleg szponzorokat keresünk a Japánba utazáshoz, ahonnan reméljük, minél több éremmel térhetünk haza októberben.

A tamási versenyzők is eredményesen szerepeltek a válogatón:

Felnőtt férfi kategória, 68 kg: 2. Szűcs Balázs
Felnőtt férfi kategória, 82kg: 1. Csizmadia György
Felnőtt férfi kategória, 90kg: 3. Kiss Imre
Felnőtt férfi kategória, 100kg: 2. Simon Tamás
Junior (16-18év)
100kg+: 1. Moór Kristóf
90kg: 2. Kemény Levente
68kg: 1. Orsós Benjámin
Gyerekek (16 év alatt)
3. csoport: 1. Pencs Kornél, 2. Kandi Levente
4. csoport: 2. Pencs Barnabás
5. csoport: 1. Nyirati Csongor, 2. Neszterovics Viktor
7. csoport: 2. Oszkó Zalán, 3. Horváth Cinka
8. csoport: 1. Bati Boglárka, 2. Nyirati Panna

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi

Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél

Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.

2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi

Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából

Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi

Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban

Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.