Hírek
2016. November 11. 05:00, péntek | Helyi
Kitüntették Lódi Lászlót és Madarász Andrást
Mindkettőjüknek a Tamási város testneveléséért és sportjáért kitüntető címet adományozták
LÓDI LÁSZLÓ a Tamási Szabadidő és Sport Egyesület Sakk Szakosztályának vezetője. 1981-től a városban működő Sakk Egyesület tagja és versenyzője, majd 2010 óta ő látja el az Egyesület vezetői feladatait. Az Egyesületben főleg gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozik, a 7 és 18 év közötti korosztállyal. Munkája eredményeként számos megyei és országos versenyen, diákolimpián értek el kitűnő helyezést a fiatalok.
Versenyzőként jelenleg is aktív, rendszeresen megméretteti magát különböző versenyeken, ahol rendszerint szép eredményeket ér el. Megyei felnőtt versenyen második helyezést, NB II-ben, csapatban 6-ik helyezést ért el. Méltán lehet büszke arra, hogy két alkalommal is szimultán versenyt játszott a sakktörténet legjobb női sakkozója, Polgár Judit nemzetközi nagymester, sakkolimpiai bajnokkal, mely mérkőzéseken mindkét alkalommal döntetlen eredményt ért el.
Lódi László lelkiismeretes, kitartó munkájának köszönhetően a mai napig is 45 fő aktív taggal működik a Sakk Szakosztály.

MADARÁSZ ANDRÁS a Tamási Kosárlabda Sport Egyesület edzője 2003-ban NB 2-es játékosként került Tamásiba. Az aktív játék mellett két évig utánpótlás neveléssel is foglalkozott. Komoly munkát végzett az Egyesület 2011-es megújítási folyamatában, ez évtől az utánpótlás és a felnőtt csapat edzőjeként is tevékenykedik amellett, hogy a mai napig aktív játékosként is pályára lép.
2011 óta az Egyesület 80-100 fő utánpótlás korú gyermekkel versenyez az országos bajnokságban. Kosárlabdatornákon a felnőtt és gyermek csapattal is előkelő helyezéseket ért el játékosként és edzőként egyaránt. Madarász Andás kitartó és eredményes munkájának köszönhetően az Egyesület olyan színvonalon működik, mely sok gyereket csábít kosárlabdázásra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 25. 09:00, szombat | Helyi
Új állásajánlatok Tamásiban az FHL Björn Hungary Zrt-nél
Gépbeállító valamint 200%-os ellenőr pozícióba keresnek munkatársakat Tamásiban.
2026. Április 24. 11:21, péntek | Helyi
Belügyminisztériumi elismerést érdemeltek ki a Rendőrség napja alkalmából
Magyarország Belügyminisztere április 24-e, a Rendőrség Napja alkalmából két, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában szolgáló rendőrt is elismerésben részesített.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 21. 17:59, kedd | Helyi
Egynapos arany-, ezüst-, régiség-felvásárlás lesz Tamásiban
Csak egy napig! Április 30-án, csütörtökön, 10-13 óráig a Tamási Városi Művelődési Központban arany felvásárlás akár 65.000 Ft/g áron, ezüst felvásárlás akár 1.650 Ft/g áron.

