Hírek
2014. Május 07. 10:57, szerda |
Helyi
Forrás: TT
Kistérségi borverseny 2014
Torma Sándor 2013-as olaszrizlingje érdemelte ki a Tamási Város Bora címet
- A borbírálat idén is gördülékenyen ment. Hasonlóan a korábbi évekhez, a 156 mintaszámot idén is négy bizottság kóstolta. A borok jeligével érkeznek, tehát nevet nem olvashatunk hozzá, mindössze megkóstoljuk, majd lepontozzuk őket. Négy kategória létezik: okleveles, bronzérmes, ezüst érmes illetve arany érmes. Először a száraz fehérborokat, majd az illatos fehérborokat, évjáratos borokat kóstoljuk, ezután a rosék következnek, végül a vörös borok. A kóstolás után a kapott pontszámok alapján összeállítjuk, hogy melyik bor milyen díjat kap. Ki kellett választanunk a legjobb fehér bort, a legjobb vörös bort és Tamási város borát is, ez is mindig nagyon izgalmas feladat. Nagyon meglepődtem, hogy a 156 bormintából 78 darab vörösbor volt, ez erre a térségre nem igazán jellemző, korábban mindig fehér borok tették ki a többséget, a 2013-as évjárat pedig szintén nem a vörös boroknak kedvezett - mondta Kvalla Gábor, a soltszentimrei Szent Imre Pincészet főborásza.
Összességében az idei borverseny 30 arany, 39 ezüst, 44 bronzérmet és 41 oklevelet hozott a tamási és környékbeli borászoknak.
Eredmények:
Tamási Város bora: Torma Sándor Tamási (Olaszrizling 2013)
Nagy Fehérbor, Arany oklevél: Torma Sándor Tamási (Olaszrizling 2013)
Nagy Vörösbor, Arany Oklevél: Horváth Pince Hőgyész (Cabernet sauvignon 2012)
Közönség szavazás alapján a legnépszerűbb bor: Gubicza Csaba Tamási (Cabernet sauvignon 2013-as évjárat)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 14. 07:49, csütörtök | Helyi
Orvvadászattal gyanúsítanak egy szakcsi férfit
Orvvadászat és egyéb bűncselekmények alapos gyanújával hallgattak ki a dombóvári rendőrök egy vadászengedéllyel rendelkező szakcsi férfit.
2026. Május 07. 10:26, csütörtök | Helyi
Az Év Tolna Vármegyei Rendvédelmi Alkalmazottja
Nagyné Ferencz Lívia rendvédelmi igazgatási alkalmazott érdemelte ki az elismerő címet Tamásiból.
2026. Május 05. 20:42, kedd | Helyi
Állásbörzét szerveznek május 13-án Dombóváron
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya 2026. május 13-án, 9:00 órai kezdettel állásbörzét szervez Dombóváron, a Művelődési Házban.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

