Hírek
2018. Július 29. 13:52, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Kifizette a 200 millió forintos óvadékot Gyárfás Tamás
Kifizette a 200 millió forintos óvadékot, így levették a nyomkövetőt Gyárfás Tamásról - közölte ügyvédje szombaton az MTI-vel.
Bánáti János azt mondta: Gyárfás Tamás már csütörtökön befizette az összeget. A bíróság is kimondta, Gyárfás Tamás már nincs lakhelyelhagyási tilalom alatt. Ugyanakkor időről időre be kell jelentkeznie a rendőrségen.
Gyárfás Tamás személyi mozgásában már semmilyen módon nincs korlátozva, külföldre is utazhat, így nemzetközi kötelezettségeinek is eleget tud tenni - tette hozzá az ügyvéd.
Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagja. A médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság áprilisban rendelt el nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat.
A kényszerintézkedést a Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el. Gyárfás Tamás akkor azt mondta, semmi köze Fenyő János meggyilkolásához.
A Fővárosi Törvényszék keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Gy. T. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta P. T.-t, ölesse meg Fenyő János médiavállalkozót. Gy. T.-t felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják.
Az elsőfokú bíróság - a terhelt bűnügyi felügyeletét fenntartó és a 100 millió forintos óvadékot megállapító - határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést.
A másodfokú bíróság döntésében kiemelte: az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére. A gyanúsított által bevallott vagyon és az általa óvadékként felajánlott összeg alapot szolgáltat ahhoz, hogy az óvadék első fokon megállapított mértékét a törvényszék megemelje. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az óvadékot 200 millió forintban határozta meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról

