Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2012. Január 31. 14:06, kedd | Belföld
Forrás: mno.hu/MTI

Kiborulnak, ha nincs net

Kiborulnak, ha nincs net

Szomorúnak és magányosnak éreznék magukat internetkapcsolat nélkül a 12 éves vagy annál fiatalabb brit gyerekek – derült ki egy friss felmérésből.

A Digital Futures elnevezésű felmérés ezer brit fiatal bevonásával készült. A cél annak kiderítése volt, hogy milyen hatással van az internet a 8 és 16 éves kor közötti résztvevők életére. Az eredmények szerint a világhálótól való érzelmi függőség a tinédzserek körében a legerősebb.

A 12 éves vagy annál fiatalabb gyerekek 49 százaléka szomorúnak, a korcsoportba tartozók közül minden ötödik kifejezetten magányosnak érezné magát internetkapcsolat nélkül. A 12 és 16 éves kor közötti résztvevőknél ugyanezek az arányok 60 százalék, illetve 48 százalék voltak. A brit Intersperience nevű kutatócég által készített felmérés szerint már a kétévesek is „rájárnak” a családi táblagépre, illetve a kamaszok a mobilkészülékek első számú felhasználói.

„A tényt, hogy a gyerekek érzelmileg ilyen erősen kötődnek az internethez, gyakran negatívan értékeljük, ám valójában ez teljesen természetes magatartás egy olyan nemzedék részéről, amely a társadalmi életének jelentős részét online éli – idézte Paul Hudsont, a cég igazgatóját a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása. – Megvonni tőlük az internetet olyan lenne, mintha az idősebb korosztálytól elvennénk a telefont, amely őket is ugyanúgy szomorúvá és magányossá tenné.”

A 12 éves kor alatti résztvevők a „tapasztalt internetfelhasználók” közé kerültek: 74 százalékuk játszik online játékokkal, 65 százalékuk használja az internetet a házi feladat elkészítéséhez, és több mint egyharmaduk csatlakozik fel a világhálóra, ha vásárolni vagy eladni akar valamit.

A cég összevetette az adatokat a felnőttek digitális függőségét vizsgáló korábbi kutatásával, és azt az eredményt kapta, hogy a 8 és 11 éves kor közötti fiatalok több napi teendőt végeznek online, mint a felnőttek. Hudson szerint a szülőknek nincs okuk aggódni a gyerekek internet iránti érzelmi függősége miatt, ugyanis az eredmények azt mutatják, hogy a fiatalok még mindig a személyes, és nem a virtuális beszélgetést részesítik előnyben.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével

Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.

2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról