Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2019. Március 07. 15:01, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Kiadta a rendőrség az új bűnügyi és baleseti statisztikákat

Kiadta a rendőrség az új bűnügyi és baleseti statisztikákat

Tavaly tizenhárom százalékkal, 29 ezerrel kevesebb bűncselekményt regisztráltak, mint 2017-ben, összesen 186 724-et - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője csütörtökön az M1-en.

Gál Kristóf azt mondta, a nyomozási eredményesség mintegy hetven százalék volt, a rendőrök tízből hét nyomozás során igazságügyi eljárás elé tudták állítani az érintettet.

A felderítési eredményesség ötven százalékos volt, minden második, ismeretlen tettes ellen indult nyomozás során azonosítani tudták az elkövetőt – tette hozzá.

Ismertette, 2018-ban 78 szándékos emberölés történt, 12-vel kevesebb, mint 2017-ben. A felderítési eredményesség itt százszázalékos, vagyis egyetlen, ismeretlen tettes által elkövetett gyilkosság sem maradt felderítetlenül.

A tulajdon elleni szabálysértések nyomozási eredménye negyven százalékos volt, ebben még van hova fejlődni - mondta a szóvivő.

Tavaly 2,5 százalékkal, 427-tel emelkedett a személyi sérüléses közúti balesetek száma, a balesetekben 633-an haltak meg, nyolccal többen, mint egy évvel korábban – tudatta, hozzátéve, a balesetek legnagyobb része gyorshajtás miatt történt.

Gál Kristóf kitért arra is: a rendőrök 11 500 alkalommal intézkedtek teherautósofőrök ellen az előzési szabályok megsértése miatt, ez napi 31 intézkedést jelent.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével

Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.

2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról