Hírek
2019. Július 23. 14:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Kevésnek találjuk az egy évben kivehető szabadnapok számát
A magyar munkavállalók 48 százaléka kevésnek találja az egy évben kivehető szabadnapok számát, mindez kedvezőtlen változás a 2014-es adatokhoz képest, amikor a dolgozók 40 százaléka vélekedett hasonlóan
– derül ki a Profession.hu által 1000 ember bevonásával készített idei, online, reprezentatív felmérésből, amit kedden jutattak el az MTI-nek.
A közlemény szerint a válaszadók 24 százaléka teljes mértékben, 53 százalékuk döntően, a dolgozók egyötöde pedig kisebb részben, de meghatározhatja, hogy mikor szeretné kivenni a szabadságát. A megkérdezettek 4 százaléka viszont azt nyilatkozta, hogy nincs beleszólása a kérdésbe.
Minimálisan ugyan, de mérséklődött azok száma, akik azt jelezték, hogy főnökeik nem engedik meg kivenni azokat a napokat, amelyeket maguk választottak: idén erről a problémáról a válaszadók 49 százaléka számolt be, 2014-ben még 53 százaléka.
A felmérés szerint a dolgozók 21 százaléka került már kellemetlen helyzetbe azért, mert felettese ugyan engedélyezte a szabadságot a kívánt napokra, ám azt végül visszavonta. Hozzátették, hogy a 2014-es felmérésben a válaszadóknak viszont még közel 30 százaléka számolt be ugyanerről a problémáról.
Ugyanakkor megjegyezték, hogy érdemi előrelépés történt a munka miatt kényszerű szabadság-megszakításoknál. Ezt támasztja alá, hogy míg a 2014-es felmérésben a dolgozók 41 százaléka, idén már csupán a 33 százalékuk mondta azt, hogy került már ilyen helyzetbe.
A válaszok alapján csökkent a bennragadt szabadnapok száma, ám a kutatásban résztvevők 17 százaléka a szabadnapjai több mint 60 százalékát nem tudta felhasználni. Az ilyen esetek magyarázata jellemzően hasonló maradt az elmúlt öt évben: az egyik az elvégzendő munka mennyisége, a másik a helyettesítés megoldatlansága.
A kutatás egyik érzékeny kérdése volt, hogy mennyien vannak azok, akik csupán papíron mennek szabadságra, vagyis valójában munkával töltik el ezt az időt is. A munkavállalók 41 százaléka jelezte, hogy előfordult már vele ilyen, mindez pedig számottevő fejlődés az öt évvel ezelőtti adatokhoz képest, amikor a dolgozók 53 százaléka számolt be hasonló helyzetről.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 21. 15:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: újjáépül a lengyel-magyar barátság a közlekedésben is
Újjáépítik a lengyel-magyar barátságot a közlekedésben is - írta közösségi oldalán a közlekedési és beruházási miniszter szerdán, miután tárgyalt Dariusz Klimczak lengyel infrastruktúráért felelős miniszterrel.
2026. Május 21. 14:00, csütörtök | Belföld
Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére
Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. Május 21. 13:00, csütörtök | Belföld
Tarr Zoltán: mérföldkő a felvidéki magyarság jogvédelmében a szlovák Alkotmánybíróság egyik ítélete
2026. Május 21. 11:00, csütörtök | Belföld
Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció
A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.

