Hírek
2018. Március 26. 08:23, hétfő | Helyi
Két tamási gyermekcsoport jutott tovább a döntőbe
A helyi Pántlika néptánc együttes Rügyecske csoportja és a Würtz Iskola Kaláris Énekegyüttese egyaránt Kiemelt Arany minősítést ért el.
Több éves szünet után idén ismét megrendezték Tolna megyében a Cinegemadár népdaléneklési és népi hangszeres versenyt, amelyre több mint nyolcvan szólista és csoport jelentkezett. A nagy múltú versenyt az 1990-es években Szabadi Mihály koreográfus indította útjára, és sok éven keresztül lehetőséget adott az ifjúsági és a felnőtt korosztálynak a népzene énekes és hangszeres bemutatására – írta a rendező szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ az MTI-hez eljuttatott közleményben. A vetélkedő három elődöntőjének február 23-án és 26-án Szekszárd, március 24-én pedig Tamási adott otthont. Szombaton, a tamási művelődési központban tartott elődöntőn a megye minden pontjáról érkeztek népdalkörök – a helyi Pántlika néptánc együttes Rügyecske csoportja és a Würtz Iskola Kaláris Énekegyüttese egyaránt „Kiemelt Arany” minősítést ért el. A Rügyecskék csoportjának felkészítője Kissné Kecskeméti Eszter, míg a Würtz Iskola Kaláris énekegyüttesének Gulyás Ildikó volt. Ez az eredmény azért is kiemelkedő, mert a zsűriben a magyar népzenei élet olyan nagy egyéniségei foglaltak helyet, mint Birinyi József népzenész, népzenekutató, a Kórusok és Zenekarok Országos Szövetségének társelnöke, Vakler Anna népdalénekes, zenepedagógus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára és Zsikó Zoltán népdalénekes, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója. Ezzel a minősítéssel a két tamási gyermekcsoport meghívást kapott a május 5-én, Szekszárdon zajló döntőbe, ahonnét a gyermek és az ifjúsági korosztály legjobbjai a „Tiszán innen, Dunán túl”elnevezésű országos népzenei versenyre juthatnak majd tovább.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 11. 11:00, vasárnap | Helyi
Határvadász toborzási időpontok januárban Tolnában
A toborzás januárban is folytatódik. Január 15-én Tamásiban és Bonyhádon, 16-án pedig Simontornyán és Dombóváron várják kollégáink a határvadász munka iránt érdeklődőket.
2026. Január 09. 17:57, péntek | Helyi
Lakossági tájékoztató sikosság mentesítésről Tamásiban
A téli időjárás mindenki életét megnehezíti, ezért kiemelten fontos, hogy a közterületi utak járdák, terek tisztán tartásáról és síkosság mentesítéséről folyamatosan gondoskodjunk.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
